Idén nem nyit ki az ország egyik legjobb síterepe

Ebben az évben a legtöbb sípálya valamilyen formában spórolásra kényszerül, de a magyaroknak nem ebből az okból kell nélkülözniük a havas lejtőket néhány síközpontban.

Mint a sielok.hu írja, jelenleg kilenc hazai sípályán található működőképes felvonó, és ezek közül három helyen biztosan nem lesz síszezon.  Ennek pedig oka nem az energiaárak drágulása.

A Kékestetői Sícentrum technikai okok miatt nem tud kinyitni, mert nem tudják megoldani a hóágyúk vízellátását, ezáltal a sípályák behavazását.

A mátrai terep már a 2021-22-es szezonban sem tudta fogadni a síelni vágyókat, csak a síiskola mini köteles felvonója üzemelt fenn, a Toronynál.

Az 1014 méteres Kékestető az ország csúcsa, innen indult egykor hazánk leghosszabb, és sokak szerint a legjobb sípálya, melyen egykor a Veronika-réten túl egészen Mátraházáig lehetett csúszni.

Dobogókő szintén évek óta hóhiánnyal küzd, és a síelés lehetőségét csak intenzív hóágyúzással lehetne újrateremteni, de jelenleg átmeneti állapotok uralkodnak:

a régi liftet már megszüntették, de új építése még nem kezdődött meg, tehát itt sem lesz idén síszezon. A régi tányéros felvonó oszlopai még állnak, de a drótkötélpályát és a fordítókorongot lebontották. A közeljövőben ülőlift építését, hóágyúrendszer üzembe helyezését tervezik és további fejlesztések is várhatók.

Harmadikként a szilvásváradi kis sípálya sem fog megnyitni a télen, a többi hazai pálya, Eplény, Mátraszentistván, Visegrád, Sátoraljaújhely, Bánkút és Pécs viszont készül a téli szezonra.

Szintén van választék sípályákból a magyarok egyik kedvenc külföldi síterepén, de más szomszédos országokban is várják a lejtők a siklani vágyókat.

(Forrás: sielok.hu, képek: Unsplash)

nyitás | síelés | magyarország | sípálya

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom