A WHO nemrég hirdette ki a Covid-veszélyhelyzet végét, most pedig újabb bejelentést tett.
A Világszervezet közölte, hogy megszünteti a majomhimlő miatt tíz hónapja tartó globális egészségügyi vészhelyzetet, amit tavaly júliusban vezetett be, majd novemberben és februárban megerősített. Ez azt jelenti, hogy a betegséget jelenleg ellenőrzés alatt lehet tartani.
Nicola Low, a WHO majomhimlőre szakosodott bizottságának alelnöke szerint ezentúl hosszútávú stratégiára van szükség a betegség kezelésére, nem pedig sürgősségi intézkedésekre, és mindezt az egyes országok egészségügyi rendszereinek kell felügyelnie.
Az elmúlt három hónapban csaknem kilencven százalékkal kevesebb megbetegedést jelentettek, mint az azt megelőző három hónapban.
2022 elejétől idén május 8-ig több mint 87 ezer megbetegedést igazoltak világszerte, és a helyzet még mindig aggasztó azokban az afrikai országokban, amelyek már a globális járvány kitörése előtt is küzdöttek a vírussal.
Bár már nincs Covid-veszélyhelyzet, elképesztő gyorsan terjed és furcsa tüneteket produkál az új szuperfertőző variáns, de nem csak ezekre a tünetekre kell figyelnünk az utazás során.
(Forrás: Reuters, képek: Unsplash)
bejelentés | majomhimlő | vége | veszélyhelyzet | WHO
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!