A lombardiai Mantova szeretné enyhíteni a demográfiai problémákat.
Mint Mattia Palazzi, Mantova polgármestere elmondta, növelniük kell a város dolgozó és jövedelmet termelő lakosainak számát, hogy az önkormányzat kezelni tudja a közjóléti kiadásokat.
A városvezetés ezért anyagi támogatással igyekszik odavonzani az új lakosokat, amire összesen négyszázezer eurót szán: kétszázezer eurót idén, további kétszázezer eurót pedig 2024-ben osztanak szét évente száz jelentkező között.
Azok, akik legalább egy évre a városba költöznek, havi százötven eurós (körülbelül ötvenötezer forintos) hozzájárulást kapnak a lakbérükhöz.
A programban családok és magánszemélyek egyaránt részt vehetnek, de lesz egy kötelező havi jövelemminimum-elvárás várhatóan ezerkétszáz és ezerötszáz euró (444 ezer és 555 ezer forint) között. A következő években ugyanakkor a városban is nő a munkalehetőségek száma a polgármester szerint, mert számos vállalat fektet be és telepszik le Mantovában, különösen a logisztikai ágazatban. A programra a nyár végétől lehet jelentkezni.
A mintegy 50 ezer lakosú város monumentális nemesi rezidenciáiról híres, a város központját a Palazzo Ducale erődítmény-palota uralja, amelyet Gonzaga család épített a 14. és a 17. század között. Ez Európa hatodik legnagyobb palotája, több mint 500 szobával, hét kerttel és nyolc udvarral.
A város másik oldalán a Gonzagák egy másik fényűző látványossága, a Palazzo Te vonzza a látogatókat, amely Giulio Romano manierista építész játékos extravaganciájának manifesztuma.
Az épületek mellett Mantova ikonikus gasztronómiai fogásokat is magáénak tudhat, mint például a sütőtökkel, parmezán sajttal, szerecsendióval és amaretti keksszel töltött tortelli di zucca, vagy a bigoli con le sardelle, a hagymás, fokhagymás, szardíniás mártással készült spagetti. Ha ott járunk, mindneképp kóstoljuk meg a mandulamasszából készül, csokoládéval vagy pudinggal töltött torta elveziát, amelyet a 18. században a svájci szakácsok tiszteletére alkottak.
Néhány szerencsés havi 372 forintért juthat albérlethez egy elbűvölő olasz faluban, ha pedig külföldi költözésen gondolkodsz, érdemes megnézned, hogy melyek Európa legjobb és legrosszabb városai ebből a szempontból.
(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)
költözés | olaszország | fizet | Mantova
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!