Minden vállalkozás számára kötelező a telephely?

A székhely és a telephely két külön fogalom, amit a kezdő vállalkozók gyakran összekevernek, pedig egyáltalán nem ugyanazt jelentik. A különbség közöttük, hogy míg az egyik kötelező, addig a másik általában csak egy lehetőség.

Most kifejtjük azokat a lényeges információkat, amelyeket mindenképp fontos tudni azelőtt, hogy saját vállalkozás alapításába vágnánk a fejszénket, illetve azt is, hogy milyen esetekben lehet fontos a székhely mellett egy saját telephely fenntartása is.

Székhely és telephely: mi a különbség a kettő között?

Napjainkban rengeteget hallani a székhely és a székhelyszolgáltatás fogalmáról. Sokan azonban nem tudják, hogy ez nem egyezik meg a telephellyel. A székhely ugyanis nem más, mint a vállalkozás bejegyzett címe, az a hely, ahol a hivatalos leveleket fogadjuk és tároljuk, az esetleges hatósági ellenőrzéseket kezeljük. Akár egyéni vállalkozásról, akár gazdasági társaságról van szó, székhellyel minden esetben rendelkeznünk kell, legyen az saját vagy bérelt ingatlan, vagy épp székhelyszolgáltatón keresztül igénybe vett szolgáltatás.

A telephely ezzel szemben az a hely, ahol a tényleges üzleti tevékenység zajlik. Nem minden vállalkozásnak van rá szüksége, bizonyos esetekben azonban ez is kötelező lehet. Abban az esetben például, ha a tevékenységünket nem a székhelyünkön végezzük, a telephely megléte alapvető feltételnek tekinthető.

Ez a helyzet állhat fenn többek között boltok és áruházak esetében, gyártói és termelői tevékenység esetén, valamint olyan cégeknél is, amelyek különböző helyszíneken nyújtanak szolgáltatásokat.

Lehet-e egy vállalkozásnak több telephelye?

Míg cégünk minden esetben csak egy székhellyel rendelkezhet, addig telephelyünk igény szerint több is lehet. Elég például az országos hálózattal rendelkező üzletekre gondolnunk, melyek esetében minden egyes üzlethelyiség egy-egy újabb telephelynek tekinthető.

Egy hazai cég ráadásul nemcsak Magyarországon, de külföldön is rendelkezhet úgynevezett fióktelepekkel abban az esetben, ha szeretne a nemzetközi piacon tevékenykedni. Ebben az esetben fontos tudni, hogy a telephelyet le kell jelentenünk a magyar hatóságnak, a hazai jogszabályok mellett pedig az adott ország törvényeire, és vállalkozásokat illető szabályaira is oda kell figyelnünk.

Miért lehet előnyös egy telephely fenntartása?

A telephely létesítése bizonyos vállalkozások esetében jogi követelmény. Ez nem jelenti azonban azt, hogy ne járhatna a vállalkozók és cégvezetők számára kiemelkedő előnyökkel.

Ha tehát az üzletünkkel kapcsolatban országos vagy épp nemzetközi szinten gondolkodunk, mindenképp érdemes utánajárni a lehetőségeinknek.

Amennyiben szeretnénk többet tudni a telephely létrehozásával kapcsolatos kérdésekről, érdemes szakember véleményét kérnünk. A Logosz Cégcsoport munkatársai az ország több pontján segítenek a cégalapítást és székhelyszolgáltatást érintő kérdésekben.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom