Mit tud egy 7,5 millió forintos taco?

Az aranypehellyel díszített kukoricatortilla dobja meg az árát a Grand Velas Los Cabosban megvásárolható tacónak.

A cabói Grand Velas Resorts luxusszálloda a világ legdrágább tacóját kínálja a maximális kikapcsolódás mellé vendégei számára. A gasztronómiai igazgató, Michel Mustiere egy interjújában úgy fogalmazott: a céljuk mindig is az volt, hogy megtörjék a klasszikus mexikói ételek kínálatát,

és olyan megoldásokkal lepjék meg vendégeiket, amelyek igazi élményeket tudnak nyújtani számukra.

Az első aranyozott tacót egy jótékonysági aukciós vásárra készítették el, később azonban felvették az üdülőhely Frida nevű éttermének kínálatába is. A kukoricatortillán alapuló kulináris remekmű tartalmaz langustint, Kobe marhahúst, Almas Beluga kaviárt és fekete szarvasgombás brie sajtot is. Ezenkívül kerül még bele morita szárított csili, salsa és ehető aranypehely is.

A luxusfogás elkészítése során friss alapanyagokat használnak fel, ezért a főzési folyamat jelentősen felgyorsítható, de még így is negyvenöt percet vesz igénybe például az igazán különleges tequilával megbolondított salsa elkészítése.

A szálloda italt is kínál hozzá kísérőnek: a kézzel készített, fehérarany és platina palackozású Ley.925 Pasión Azteca Ultra Premium Añejo 150 ezer dolláros ára emeli még tovább a szállodai számla végösszegét.

Ez is érdekelhet:

Újhullámos tacóval érkezik majd a tengerentúlról a Tereza

A közel-keleti ízekre esküdözők nem véletlenül mentették már el a kedvencek közé a Mazel Tovot, ahol most a tengerentúlról fújnak új szelek.

(Fotó: Victor Elias Photography)

 

étel | luxus | gasztronómia | mexikói konyha | fogas

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom