Egy hokutói művészeti pályázat arra hívta fel a japán dizájnereket, hogy olyan sátrakat tervezzenek, amelyek akár művészeti alkotásokként is megállják a helyüket.
A tokiói székhelyű Yuko Nagayama & Associates építésziroda pedig egy sor átlátszó, csepp alakú sátrat telepített a Hokuto városában található nyírerdőbe. A sátrak méretét, magasságát és elhelyezését a környezet 3D-s szkennelésével határozták meg, a fák helyzetéből, az ágak és a levelek irányából kiindulva, így a növényzet nemcsak a sátrak felületén, hanem már a kialakításukban is tükröződik.
A sátrak formája egyben a hagyományos japán, papírmaséból készülő keljfeljancsikat, az Okiagari Koboshi-babákat is felidézi. Mindennek célja pedig az, hogy az ember ismét felfedezze azt az élményt, amit az erdő látványa nyújt. Egy hagyományos sátor többnyire akadályozza a kilátást, de ezek az építmények kiküszöbölik ezt a problémát.
Igaz, belülről kifelé pillantva a táj egy kissé elmosódik, de ez csak némi misztikus hatást kölcsönöz a környezetnek.
Mindegyik kis helyiségnek megvan a maga funkciója és célja, míg az egyik hálóként, a másik olvasósarokként használható. Viszont mivel a falak nem védenek a hideg ellen, nem árt legalább egy hálózsák.
Bár a hidegebb évszakok nem kimondottan a kempingezésről szólnak, ezekben a fejedelmi glampingekben biztos, hogy nem lehet panasz még a hőmérsékletre sem.
(Forrás: Designboom, képek: Daici Ano/Designboom)
japán | sátor | glamping | kemping
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!