Tavaly áprilisi bevezetése óta töretlen a 49 eurós (körülbelül 19 ezer forintos) németországi tömegközlekedési jegy népszerűsége.
A bérletet, amely korlátlan utazást biztosít az összes helyi és regionális tömegközlekedési eszközön 2024-ben is meg lehet vásárolni az év végéig változatlan áron. Ez azért is jó hír, mert idénre a legtöbb szakember áremelkedést várt, de a kormányzat úgy döntött, hogy támogatást biztosít az érintett cégeknek.
A D-ticket néven is ismert bérlettel napi körülbelül 1,60 eurónak (nagyjából hatszáz forintnak) megfelelő összegért lehet utazni a németországi településeken közlekedő valamennyi buszon, metrón, villamoson, valamint a rövid és közepes távolságú regionális járatokon, hosszú távú vonatokra azonban nem érvényes.
A bérletből tavaly nyáron 52 millió fogyott, ezzel pedig a német közlekedési vállalatok szövetsége (VDV) szerint mintegy 1,8 millió tonna szén-dioxidot takarítottak meg az utazók. A bérlettel úgy tűnik, sikerült néhány embert legalább részben átcsábítani a tömegközlekedésre, a bevezetését követő első hónapban hárommillió ember vásárolt belőle, közülük 750 ezernek még soha nem volt tömegközlekedési bérlete.
Talán már az idén elindul ez az új vonat is, amely Szlovákiából Németországon át repít az Északi-tenger partjára.
(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)
bérlet | Németország | jegy | utazás | közlekedés
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!