New York rangos művészeti seregszemléjét tekinthetjük meg a hétvégén

A negyedik événél tart a Brooklyn Art Book Fare, de az élet úgy alakította, hogy ha fizikailag nem is valósul meg, a weben mégis megtartják a művészeti seregszemlét. Független kiadók, alkotók mutatják be aktuális munkáikat, ami nekünk annyiban lehet izgalmas, hogy képbe kerülhetünk a világ legszínesebb városának underground közegével. 

Úgy fest, 2020 nem az az év, amikor hanglemezeket vásárolunk Williamsburg egyik kedves boltjában, vagy magazinokat olvasunk Greenpoint szimpatikus kávézójában. New York városa sajnos még küzd a koronavírussal, de a sosem alvó metropolisz egyik legizgalmasabb kerületének kreatívjai még így sem tudnak leállni. Szerencsére.

Negyvenöt kiállító több mint négyszáz munkáját nézhetjük át, és vásárlásra is lehetőségünk nyílik ezen a hétvégén. Kollázsok, egy-egy tematikára felhúzott igényes kiadványok, fantasztikus printek, párjukat ritkító képregények között szörfözhetünk. Vagy akár magukkal az alkotókkal is beszélgethetünk, Zoomon keresztül. Szuper lehetőség ez mindenkinek, aki fogékony a kortárs művészetekre és nyitott a modern platformokra.

Ez is érdekelhet:

Száznyolcvanhat New Yorker-címlapot alkotott, mégis alig ismerjük a nevét

Amerika legjobb grafikusai közt tartották számon a budapesti dizájnert, aki repülőgépekbe és autókba tervezett textileket, és megalkotta az első modern gyerekszobát.

(Fotók: Unsplash, BABF)

program | new york | publikáció | könyvvásár | brooklyn | nyc

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Az elegancia új dimenzióját hozzák el a BOSS niche parfümjei
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom