Pazar pezsgős utazásra invitál a britek két leghíresebb vonata

Darlingtonból Edinburgh-ba repíti a Northern Belle utasait a Flying Scotsman.

A világ leghíresebb gőzmozdonya, a Flying Scotsman idén ünnepli századik születésnapját, az évfordulóról pedig többek között egy pezsgős utazással emlékezik meg, amelyen a Nagy-Britannia legfényűzőbb vonataként számon tartott, 1930-as évekbeli, Pullman-stílusú Northern Belle-t, az egykori Orient Express-csoport tagját húzza.

A szeptember 14-i eseményre a jegyek 695 fontba (körülbelül háromszázezer forintba) kerülnek, amiért a vendégek pazar bánásmódnak részesülnek.

A darlingtoni állomáson vörös szőnyeget terítenek le, amikor az utasok 8.20-kor, pezsgőkoktéllal a kezükben felszállnak a vonatra, ahol luxus körülmények között foglalhatják el helyüket a gazdagon díszített kocsiban.

Edinburgh felé három fogásos villásreggeli érkezik, majd jön egy háromórás megálló Skócia fővárosában a visszaút előtt, amely újabb pezsgős fogadással kezdődik. Visszafelé a vonat Yorkot is érint, ott hat fogásos, borral kísért vacsorát szolgálnak fel.

A Flying Scotsman

Aki nem akar szeptemberig várni, május 11-én is utazhat a Northern Belle-el, akkor a néhai anyakirálynő gyermekkori otthonába, a Glamis Castle-be.

Ha pedig Skócia csodálatos tájain luxusvonatoznánk egyet, a Royal Scotsman is a rendelkezésünkre áll.

(Forrás: ChronicleLive, képek: Northern Belle/Facebook, Getty Images)

Northern Belle | Skócia | pezsgő | vonat | Nagy-Britannia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom