Még nem késő megtervezni egy északi expedíciót október közepére, hogy vodkakoktélt kortyolgassunk a tűz és a jég szigetén.
A világtörténelem első gleccserbárját nyitja meg ugyanis október 16-án Izland tüzes vize, azaz a Reyka Vodka.
Az ital a jól ismert nagyágyúkhoz képest viszonylag újnak számít, bár néhány évvel ezelőtt egy rangos nemzetközi versenyen elnyerte az év vodkája címet, és neves szakportálok is az elitligába sorolják. Gyártója rendkívül büszke izlandi gyökereire, ahogyan Fabiano Latham, a Reyka nagykövete mondta:
nemcsak Izlandon, hanem Izlandból készül.
A pop-up bár koncepcióját hosszú hónapok óta tervezték már a Reykjavíkhoz közeli Langjökull-gleccserre – azért oda, mert ott található az ital természetes vízforrása (és mellesleg a világ legnagyobb mesterséges jégbarlangja is).
A magas alkoholtartalmú párlatot egy négyezer éves lávamezőn fekvő forrás vízével higítják, a félkész állapotú terméket lávaköveken keresztül szűrik meg, és miközben átcsorog a kő porózus szerkezetén, megkapja azt a puha, selymes ízt, aminek a Reyka vodka frissen szerzett hírnevét köszönheti. Minderről itt lehet még olvasni.
Néhány szerencsés kalandos utazást nyerhet az ital hivatalos oldalán a sziget második legnagyobb gleccseréhez, ahol akár a vodka nagykövetével is beszélgethet, de aki saját szervezésben vállalna egy merész túrát, annak a 64.565653°N–20.024822°W koordináták mentén kell keresnie az október 20-ig nyitva tartó vodkabárt (utána elbontják).
A kiválasztottakat előbb repülővel, majd terepjáróval szállítják az északi sarkkör környékén található bárhoz, ahol biztosan életre szóló élményt kapnak, elvégre soha vissza nem térő alkalomnak számít a világ első és egyetlen gleccserbárjában vodkakoktélt iszogatni, például a márka signature italát, a Puffin Collinst.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Travel and Leisure, Getty Images)
pop-up | jégbár | koktél | első | bár
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!