Kiderült, hogyan folytatja pályafutását a legendás jármű.
Az Octopus történetét – mely Paul Allennek, a Microsoft 2018-ban elhunyt társalapítójának szuperjachtja volt – ott hagytuk abba, hogy 2019-ben az örökösök 325 millió dollárért kezdték el árulni.
A gigantikus, úszó luxushotel végül 2021-ben kelt el, és az új tulajdonosnak már akkor az volt a szándéka, hogy bérbe adja a hajót a Camper & Nicholsons cégen keresztül. Ez a terv idén megvalósulni is látszik, ugyanis a jacht a nyarat Közép-Amerikában, Észak-Európában és a Csendes-óceánon tölti majd, mielőtt az év végén a Föld legdélebbi kontinense felé venné az irányt, hogy
hétnapos Antarktisz-túrára vigye a hó és a jég szerelmeseit.
Az útiterv olyan látványosságokat foglal magában, mint a György király-sziget, a Gerlache-szoros és a Deception-sziget, a programot pedig sítúrák, sarki merülések, festői kirándulások színesítik, miközben a látogók szeme előtt antarktiszi medvefókák, hosszúszárnyú bálnákat és pingvinek úsznak át.
A norvég Espen Oeino által tervezett megajachton üvegfenekű akvárium, kilátószoba, medence, edzőterem, gyógyfürdő és mozi tölti ki a vendégek üres óráit, a hajó két helikopter-leszállópályájának hála pedig gördülékenyen megoldható az odaérkezés is.
A Jonathan Quinn Barnett keze munkáját dicsérő belső tereket a Monk Design újította fel 2021-ben, aminek eredményeként több étkező és bár, egy extravagáns mester-, két VIP-lakosztály, hét kétágyas kabin és három ikerszoba közül választhatnak az utasok.
Aki szeretne Paul Allen nyomdokaiba lépni, aki jachtjával bejárta a Föld legtávolabbi szegleteit, az heti 2.2 millió dollárért teheti ezt meg.
Persze azoknak sem kell aggódniuk, akiket a hó látványánál sokkal inkább felvillanyoz a kellemesen langyos szellő érintése, ugyanis most a világ legnagyobb luxusjachtján hajózhatják körbe az olasz és horvát partokat, vagy ringatózhatnak a világhírű századelős jacht replikájának fedélzetén is.
(Forrás: Robb Report, képek: Camper & Nicholsons/Robb Report)
szuperjacht | luxusjacht | octopus | jacht | paul allen | antarktisz
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!