A vakáció ideje mindenkinek közeleg, ez pedig azt jelenti, hogy turisták tömkelege lepi el az olasz partokat is. De nem mindenhol.
Az ország legszebb strandjai sokak szerint a türkizkék vizű Szardínián várják az embert. Az egyre nagyobbá váló népszerűség azonban nem tesz jót a helyek szépségének, különösen, ha a szemetelésre és a homoklopásra gondolunk.
Idén nyáron azonban újabb helyi hatóságok tesznek extra lépéseket a természeti környezet megóvása érdekében, és szigorú korlátozást vezetnek be a napi látogatószámra.
Már tavaly is beszámoltunk néhány intézkedésről, idén nyáron azonban még tovább nő ezek száma.
Az Orosei-öbölre néző, negyven kilométer hosszú partszakasz legszebb strandjain is maximálják a strandolók számát.
Ez összesen négy strandot érint: a Cala dei Gabbianin és a Cala Birialon naponta maximum háromszázan teríthetik le a törölközőt, míg a Cala Goloritzén naponta kétszázötvenen, a legnagyobb strandon, a Cala Mariolun pedig napi hétszázan mártózhatnak meg a tengerben.
A csak gyalog vagy csónakkal megközelíthető Cala Goloritzéra emellett hat eurós (mintegy 2200 forintos) belépődíjat is fizetni kell. Aki nem akar lemaradni a strandolásról, a Cuore di Sardegna (Szardínia szíve) nevű alkalmazáson keresztül foglalhat helyet legalább 72 órával a látogatás előtt.
Szardíniát azonban nemcsak nyáron, hanem ősszel is érdemes meglátogatni, és annál is inkább érdemes az utószezont megcélozni, mert nyáron szinte mindenki ide igyekszik.
(Forrás: CNN, képek: Unsplash, Getty Images)
strand | tengerpart | szardínia | limit | olaszország
Ezt a két koncertet vétek lenne kihagyni az ősszel
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!