Ilyen luxusban még nem vonatozhattunk keresztül Olaszországon

Balett, retro és finom bor: így utazhatunk majd az új olasz Orient expresszen.

Nemrég írtunk a Párizs és Isztambul között közlekedő, klasszikus Orient expressz újraindulásáról, de eközben az olaszok sem pihennek, és gőzerővel dolgoznak a saját verziójukon, mely a tervek szerint 2024-ben indul útjára Orient Express La Dolce Vita néven.

A tizenkét, hetvenöt négyzetméteres deluxe kabint és tizennyolc, száztizennyolc négyzetméteres lakosztályt valamint egy éttermet is magában foglaló vonat

belső terei az olasz dizájn '60-as évekbeli aranykorát idézik az ívelt vonalakkal, geometrikus mintákkal és retro színpalettával a milánói székhelyű Dimorestudio tervezésében.

De az élmény már az indulás előtt kezdetét veszi, az utasok ugyanis az Orient expressz várójában egy balettelőadást is megnézhetnek, miközben olasz édességeket és likőröket kóstolnak. Az ízélmények azután a vonaton is folytatódnak, ahol az utasok olasz borokkal és szezonális menüvel hódolhatnak a helyi gasztronómiai élvezeteknek. Mielőtt pedig bárki is unatkozni kezdene, a bárkocsiban koktélok és élő olasz zene mellett kezdhet sakkpartiba vagy kártyajátékba.

Minderre egy- és kétéjszakás utazások keretében lehet benevezni, előbbiek közé tartozik

a Toszkána szőlővidékeit bemutató, Montalcino, útban a finom borok felé című kirándulás és a Szicília partjain haladó út A Tirrén-tenger csodái Rómától Palermóig címmel.

Két éjszakát vonatozhatunk a Róma - Velence - Portofino vagy a Róma - Velence - Siena közötti útvonalon, de mehetünk Rómából Materába és bejárhatjuk Szicíliát Palermótól a Templomok völgyén át az Etnáig, és kóstolhatunk bort és szarvasgombát Róma és Monferrato között éjszakánként egy főre 2000 eurótól kezdődően a deluxe kabinban.

Amíg az olasz csodára várunk, a Venice Simplon Orient Expresszre már most is felszállhatunk, méghozzá akár Budapesten is.

(Forrás: Euronews, képek: Dimore studio)

luxusvonat | olaszország | orient express | vasút | la dolce vita | vonat

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom