Az orosz McDonald's-ok helyett született Vkusno I Tochka (Finom és ennyi) Fehéroroszországban terjeszkedik.
A cég idén júniusban, néhány hónappal azután vette át a McDonald's üzleteit Oroszországban, hogy az amerikai gyorsétteremlánc kivonult onnan. A Vkusno I Tochkának jelenleg több mint 830 egysége van 62 oroszországi régióban.
A vállalat itt azonban nem áll meg, terveik szerint hat fehérorosz városban 25 üzletet nyitnak jelenlegi McDonald's-ok helyén,
és néhány héten belül megkezdik a munkát az új márkanév alatt, miután az összes szükséges jogi eljárást lezárták és a megoldották a felmerülő szervezeti kérdéseket.
Oleg Paroev, a cég vezérigazgatója szeptemberben azt mondta, hogy az üzletlánc több mint 1,2 millió hamburgert adott el, hozzátéve, hogy néhány napon nagyobb volt a kereslet, mint korábban a McDonald's idején.
A burgonyaellátási problémák miatt azonban néhány étterem sült krumpli nélkül maradt a nyáron, és a Coca-Cola készletek is kifogytak, így aztán abból is elkészítették a helyi változatot, a Dobry Colát.
A McDonald’s jól megszokott piros és sárga színeivel szinte bárhol a világon találkozhatunk, és mindenhol nagyjából ugyanaz a beltéri dizájn fogad. Az üzlethálózat eddig nem fordított túl nagy figyelmet az egységeinek egyedi megjelenésére, ez a trend azonban Franciaországban megdőlni látszik.
(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)
oroszország | Vkusno I Tochka | mcdonalds
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!