Két hónap múlva kezdődik az Oszakai Világkiállítás, amelynek készülő Magyar Pavilonjáról eddig csak töredékesen voltak információink, hétfőn a Magyar Zene Házában viszont részletesen bemutatták a 98 százalékban már kész projekt építészeti, kreatív és művészeti koncepcióját.
Még el sem kezdődött az oszakai Magyar Pavilon bemutatása, de máris adta magát egy japán-magyar párhuzam, elvégre a Magyar Zene Házát tervező Sou Fujimoto egyben a világkiállítás „főépítésze” is, aki a vásárnak helyt adó hatvanezer négyzetméteres, kör alakú fa konstrukciót is jegyzi. Ennek szellemében aztán a nyitó előadásban Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az expó turisztikai és gazdasági hatásairól beszélt, kiemelve, hogy Magyarországon 181 japán irányítású cég van jelen, amelyek mintegy 27 ezer családnak adnak megélhetést.
Japánból tavaly 44 százalékkal érkeztek többen, mint 2023-ban, ezt a tendenciát pedig erősítheti is az expó, miután Japán a régió belépő kapujaként szolgál.
Teniszpályányi LED helyett kulturális értékek
A kreatív koncepció bemutatását Drozsnyik Dávid, a Magyar Pavilon kreatív koncepciójáért felelős szakember kezdte. Kiemelte az átfogó koncepció fontosságát, aminek nagyon szilárd alapokon kell állnia, egyrészt mert ahhoz kapcsolódik minden kreatív terület, illetve mert azt építik rétegről rétegre. Az alapkoncepcióhoz adott volt az expó központi témája (az emberi élet megóvása, kiteljesítése, valamint az emberi kapcsolatok erősítése), illetve a magyar szervezők elvárásai, az országimázs-építés és a japán-magyar párhuzamok erősítése. Ehhez a kreatív koncepció egy „emocionális, önazonos” kiállítótér, amely
„nem száll be a pixelversenybe, inkább a látogatók érzéseire és érzékeire hat.”
Ahogy később Dávid – és a másik kreatív vezető, Ördögh László – magyarázta, az alapkoncepció elég általános volt, és sok pavilon a jövőt, a jövőbeni együtt élést boncolgatta. Nem érezték volna hitelesnek beszállni ebbe kimondatlan rivalizálásba, ezért választottak egy saját utat, megmutatni, amilyenek valójában vagyunk, hozzáigazítva a mához, és előtérbe helyezve a közös értékeket.
„A jövőről nemcsak sci-fi-szerű megközelítésbe lehet beszélni, de azt hangsúlyozva is, hogy a kulturális örökség nemcsak a múlt része, hanem a jövő számára is alapvető érték – mondta Dávid a Roadsternek. Ördögh hozzátette, hogy a helyszínen látták „a koreai pavilont, aminek egy másfél teniszpályányi LED-fal a homlokzata, ezzel pedig nincs értelme versenyezni, ők ezt jobban tudják.”
Dávid és László, a kreatív vezetők:
Másfelől Koreának a régión belül nem kell külön bemutatni a hagyományait, mert ott adottak a közös gyökerek. A magyar stand viszont pont azzal tűnhet ki, ha a saját magát mutatja meg. Ehhez tehát fel kellett tárni a közös értékeket, amihez – túl a házi feladaton, a kiállítási trendek, a korábbi sikeres pavilonok áttekintésén – mindenekelőtt japán és magyar szakemberekkel beszélgettek, illetve könyveket, tanulmányokat néztek át alaposan. Így jutottak el a legfőbb közös kincshez, a zenéhez.
A pentaton apoteózisa
Zoboki Gábor, a magyar pavilon tervezője maga is ezer szállal kötődik a zenéhez, a kapcsolódást ezúttal elsősorban a néptánc és a népzene mindkét kultúrában meghatározó szerepében találta meg. Ázsiában is, és nálunk is a pentaton skála a népzene alapja, Bartók Béla A kékszakállú herceg vára operája pedig „a pentaton apoteózisa”.
„Ez a fajta pentaton az emberiség legrégebbi közösségteremtő eszköze”
– jelentette ki Zoboki, aki emellett az épületet is bemutatta: „Építész ritkán kap jó programot, itt viszont nemcsak a hely méretei, hanem a szellemiség is egyértelmű volt.”
Adott egy „szél fútta, furcsa, keskeny telek”, amin szűkre szabott, praktikus, mégis álomszerű térsorok futnak majd végig. Érkezéskor egy lecsendesítő, ráhangoló „bolyongó” tér fogad, absztrakt erdő-élményt nyújtó installációkkal, sound design elemekkel, illatokkal, patakcsobogással, madárcsicsergéssel.
A látogatók aztán bekerülnek a hatalmas elliptikus „zengő térbe”. Ez az a bizonyos immerzív tér, amiről sokat beszéltek hétfőn, és amit aztán profánabb funkciók – találkozóhely, ajándékbolt, a lecsendesedés terei – követnek majd.
Egyfajta függővégről is gondoskodtak a kreatív tervezők: a látogatótól egy dallammal búcsúznak, aki ilyen formán hazavisz magával egy magyar dallamot.
A kivezető szakasz egy katarzis utáni megnyugvást is közvetít: egy több mint négy méter hosszú kivetítés lesz magyar tájakról. Ördögh hozzátette, hogy három digitális totem is áll majd a területen, amelyeket három japán művész tervezett, és amelyek szintén kapcsolódnak majd a zenéhez.
Miska és Mariska
Szóba került a magyar kabalafigura, Miska kancsó is, ami Ördögh szavaival „a magyar néplélek humorát is megmutatja”, elvégre a kancsót, amiből a hetvenes években lett kulturális ikon borozáskor, vagyis már jókedvűen használták.
Sok ország választott manga-szerű, kawaii (cuki) kabalafigurát, ebből láthattunk is egy összeállítást, a Miska kancsó – és a párja, Mariska – így értelemszerű, mégis országspecifikus választás, amihez a Miska borbárban elhelyezett fan fact-ek is kapcsolódnak majd, ahol játékos formában lehet majd ismerkedni Magyarországgal.
Figurák, formaruhák, falatok
A fő attrakciót Vági Bence koreográfus, a Magyar Pavilon művészeti koncepciójának megalkotója mutatta be. Ez pedig a zengő dóm, amiben létrehoznak egy immerzív, azaz minden irányból körülvevő élményt, aminek az alapja a pentaton alapú népzene lesz majd.
Ezt az élményt hat hónap alatt 21 magyar énekes segítségével adják majd át a látogatóknak.
Odabent egy fekete, végeláthatatlan tér teremti meg az énekes és a közönség „együtt lebegését a magyar népdal körül”. Moldvai, mezőségi népdal-változatok és kalotaszegi népdal is lesz a repertoárban, ám ezek köré „egy filmzene-szerű hangzásvilágot” építenek majd fel.
A kiállításnak elsősorban a japán látogatókra kell hangolódnia, elvégre várhatóan mintegy nyolcvan százalékban ők keresik majd fel a magyar pavilont. Az épített környezet mellett fontos vizuális hatás a jelenlévők formaruhája, amelyeket Bódis Boglárka divattervező készített.
Funkcionalitás, esztétika, dizájn – ezek voltak a formaruha tervezés fő kritériumai, ugyanakkor Boglárkának a helyi szokások tiszteletben tartására, a helyi klímára, és a magyar arculati kézikönyvre is tekintettel kellett lennie, sőt mindemellett a fenntarthatóságot is szem előtt tartotta, így minden formaruha hazai műhelyekben készül majd.
Bár ez számos kötöttséget jelentett, ahogy később nekünk fogalmazott, élvezte ezt a kihívást, és – tegyük hozzá – a Magyar Pavilon különböző szereplőinek így is számtalan eltérő típusú formaruhát kellett tervezni, tehát a kötöttségek mellett jutott tér a kreativitásnak is.
Végül, de nem utolsósorban Csapody Balázs étteremtulajdonos gasztronómiai koncepciójáról is beszéljünk, ami kapcsolódik az építészeti koncepcióhoz, amennyiben a magyar vidéki udvar életét, hagyományait mutatja be – márpedig egy magyar parasztház elrendezése rendkívül hasonlít a japán társáéra, ami szintén közös nevezőt jelent.
Semmit sem akartak „túltolni”, egyszerűen a népi gasztronómiánk méltó tálalására törekedtek, aminek az egyik sarokpontja a magyar bor, illetve a magyar szőlőfajták.
„Tokaj hívószó, ez az expó piacot is teremthet a tokaji bornak”
– fogalmazott Balázs, hozzátéve, hogy fröccs is lesz – benne ugyebár a szóda, mint magyar találmány –, illetve gyümölcsszörp, az alkoholmentes kínálat jegyében. Az ételek közt lesz majd, kacsamáj, gulyásleves, paprikás krumpli, hortobágyi húsos palacsinta, töltött káposzta, túrógombóc és somlói galuska is.
Csodapavilonok és csodareptér
Korábban a magyar pavilon külföldi fogadtatásáról számoltunk be, ezen kívül írtunk a háromdimenziós japán zászlót idéző szingapúri, a házigazdáéval szemben álló francia, illetve a jövőt megkomponáló osztrák pavilonról. Ezen kívül Oszaka repterét is méltattuk már, miután ott harminc éve nem tűnt el egyetlen egy csomag sem.
(Fotók: Oszaka Expó)
japán | magyar pavilon | nagy sztori | oszakai expó | oszaka | expo
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!
