Két összetört szívű lány barátságot köt az interneten, megosztják egymással minden gondjukat, bajukat, majd kitalálják, hogy otthont cserélnek. Egyikük Los Angelesbe, másikuk Londonba költözik elengedni a problémákat. A forgatókönyv ismerős a Holiday című filmből, de most itt a lehetőség igaz történetet alkotni a meséből.
A kizárólag tagok által igénybe vehető Love Home Swap egy olyan globális otthoncsere-jellegű szolgáltatás, melyet bevallottan a Cameron Diaz és Kate Winslet főszereplésével készült 2006-os alkotás ihletett.
A társaság alapítói olyannyira elkötelezetten és szenvedélyesen próbálnak segíteni a változást óhajtó, illetve rossz utazási élményeiket feledtetni vágyó embereken, hogy mindenkinek felajálnják a filmben látott menekülés esélyét.
A játék #SwapMyHoliday néven fut a közösségi médiában, és roppant egyszerű benevezni rá: mindössze annyi a dolgunk, hogy posztolunk egy képet arról, hogyan telik a pihenésünk, betageljük mellé annak a személynek az elérhetőségét, akivel utazni szeretnénk, majd a #SwapMyHoliday hashtag használatával együtt feltöltjük a fotót az Instagramra, a Facebookra vagy a Twitterre.
A nyertes aztán egy hetet tölthet el partnerével Los Angelesben vagy az angliai Cheshire-ben.
Az amerikai metropoliszban négy háló- és négy fürdőszobás óceánparti villában élvezhet egy csodás, napsütéses hetet, míg Cheshire-ben a vidéki Anglia minden báját megkaphatja a csenddel, a békével, a nyugalommal, és a gyönyörű természettel együtt. Az utazás feltétele, hogy március 15. és április 31. közé kell időzíteni.
Még nem késő harcba szállni a filmbe illő álomlehetőségért, a nevezés határideje február 9.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Getty Images, Unsplash)
Anglia | nyeremény | vakáció | los angeles | játék | love home swap
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!