Ki készítette az első palacsintát, és hogyan jött az ötlet? Egy legenda szerint az eredete csupán a véletlennek köszönhető.
Gondolatban utazzunk vissza Bretagne-ba, a 13. század környékére. Egy asszony éppen vacsorát készít a családjának, amikor véletlenül kiöntött egy kis hajdinakását a kandallóba helyezett tálból. A keverék egy forró serpenyőre ömlött, amelyen azonnal sülni kezdett. Nem akarta elpazarolni az ételt, így megkóstolta. Meglepően finomnak találta, ettől kezdve pedig rendszeresen készítette.
Bár nincsen kézzelfogható bizonyíték arra, hogy valóban így született meg a palacsinta, az azonban biztos, hogy mára világszerte népszerűvé vált. Az idő folyamán pedig minden nemzet kicsit a maga képére formálta. Így lehetséges az, hogy
bármerre is járunk a világban, kóstolhatunk valamilyen palacsintát.
Franciaországban a legvékonyabb, Németországban és Ausztriában kissé vastagabb és baracklekváros töltelékkel vagy sütőben sütve, túrós masszával megtöltve kínálják. Spanyolországban hagyományosan zsírban sütik ki és változatos töltelékekkel kínálják. Galíciában kóstolhatunk húsos, gyümölcsös és mézes változatot is.
Az édes japán palacsintát, vagyis a kerupont általában kúp alakúra tekerik és pudinggal, csokoládéval, gyümölcsökkel vagy tejszínhabbal kínálják. De készítenek sós változatot is, amibe sertés vagy csirkehús kerül. Norvégiában krémsajttal és lekvárral töltik és útközben fogyasztják el.
(Forrás: The Daily Meal, fotók: Getty)
történet | legenda | palacsinta
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!