Nagyon sokba fog kerülni, ha a helyszínen szurkolnál a magyaroknak a jövő nyári olimpián

Párizs gőzerővel készül a 2024-es játékok megrendezésére, a hotelek pedig igyekeznek kihasználni ezt a nem mindennapi alkalmat.

A július 22-én kezdődő hétre például egy négycsillagos szállodai szoba átlagára már eléri a 629 dollárt (236 ezer forintot) éjszakánként. Ez pedig finoman fogalmazva is csillagászatinak számít, konkrétan több mint három és félszerese a szokásos nyári áraknak, ami 145-378 dollár (54 ezer-142 ezer forint) között szokott lenni.

Még drágább egy szoba a július 29-én kezdődő héttől, amikor átlagosan 703 dollárt (264 ezer forintot) kell kifizetni egy éjszakára egy négycsillagos hotelben.

Egy ötcsillagos luxusszállodában a július 22-i héten átlagosan 1044 dollárt (392 ezer forintot) kérnek el egy szobáért – ez sem kevés, bár a Google szerint kevésbé drámai emelkedés a tipikus júliusi árakhoz képest, melyek 736 dollárra (276 ezer forintra) rúgnak átlagban éjszakánként.

Párizs nagyjából 11 millió látogatót vár a 2024. július 26-án kezdődő olimpiai játékok idejére, de csupán 280 ezer hotelszoba áll a vendégek rendelkezésére. A szobák negyvenöt százalékát ráadásul már lefoglalták. Mindez jóval gyorsabb a megszokott ütemhez képest, mivel általában csak a szobák három százalékát szokták ennyire előre lefoglalni.

A francia főváros egyébként kilenc hónappal az olimpia előtt nagyon komoly ágyi poloska problémával küzd. A hátborzongató kártevőket a Charles de Gaulle repülőtéren, a párizsi metróban, a nagysebességű vonatokon és több közterületen is azonosították már. Ennek ellenére a város lelkesen hangolódik a játékokra, többek között a Szajnában rendezendő úszóversenyekkel. Ehhez kapcsolódóan 2025-ben három hivatalos fürdőhelyet nyitnak majd meg, így több mint száz év után először újra lehet úszni a híres folyóban.

Párizsról nagyon nem a költséghatékonyság jut eszünkbe, konkrétan inkább egy Eiffel-torony alakú pénznyelő. De vannak módok, ahogy full ingyen is kihozhatod a maximumot ebből a vagány városból. Mondjuk is, mik azok!

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)

szálloda | hotel | magas | növekedés | párizs | drága

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom