Postást és pingvinszámlálót keresnek a leghidegebb kontinensre.
Találtunk már néhány különleges munkát, melyek között állatbarátoknak szólók is akadnak, most pedig egy újabb nem mindennapi ajánlat jött szembe.
Az Antarktiszhoz tartozó Goudier-szigeten, a Port Lockroy öbölben alapították meg a kontinens első állandó brit bázisát, amely 1944 és 1962 között működött eredeti funkciójában, 2006 óta pedig postaként és múzeumként üzemel. Körülbelül tizennyolcezer ember látogat el ide november és március között, vagyis az antarktiszi nyáron, és többek között az ő fogadásukra is keresnek munkatársakat.
Lehet jelentkezni az ajándékbolt és a posta vezetésére, és a feladatok közé tartozik pingvinszámlálás is,
ami része a szamárpingvin-kolónia védelmére tett erőfeszítéseknek. A csapat fog vigyázni a Bransfield House-ban található műtárgyakra és múzeumra is.
Mint a munkaadó szervezet, a UKAHT antarktiszi műveleti menedzsere, Lauren Luscombe elmondta, olyanokat keresnek, akik például a kereskedelem, az örökség- és természetvédelem, az épületkarbantartás terén szerzett tapasztalatokkal lehetnek a csapat segítségére.
Fontos, hogy a jelentkezők megmutassák, hogy kik is ők valójában. A sikeres pályázók öt hónapig együtt laknak majd, így egyensúlyban kell lenniük az egyes készségeknek és személyiségbeli tényezőknek.
A sikeres jelentkezők 2022 októberében egyhetes képzésen vesznek részt Cambridge-ben, majd az Antarktiszra indulnak, ahol 2023 márciusáig élnek és dolgoznak. Jelentkezni az UKAHT honlapján lehet április 25-én éjfélig.
A hosszú hideg sokakat visszatarthat egy ilyen hosszú projekttől, aki csal rövid időre kóstolna bele a jég világába, annak ez az új glampingélmény kapóra jöhet, és ki tudja, akár különleges ereklyékre is bukkanhat, aki arra jár.
(Forrás: BBC, képek: Wikimédia Commons)
posta | pingvinszámlálás | szamárpingvin | antarktisz | állás | munka
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!