Miután a járvány alatt több ezer embert bocsátott el és több mint kétezer pozíciót szervezett ki, más légitársaságokhoz hasonlóan a Quantas is munkaerőhiánnyal küzd. Ennek kezelésére a cég sajátos ötlettel állt elő.
Azt találta ki, hogy poggyászkezelői önkéntes munkát hirdet – a felsővezetőinek. Arra kéri azokat, akik rendelkeznek némi szabadidővel és segítő szándékkal, hogy három hónapon keresztül vegyenek részt a csomagok be- és kirakodásában, valamint a poggyászszállító járművek vezetésében. Az elvárások közé tartozik, hogy a jelentkezőknek képesnek kell lenniük egy 32 kilogrammos bőrönd felemelésére.
Mindez szigorúan önkéntes alapon zajlik, mert mint Colin Hughes, a Qantas operatív igazgatója elmondta, “senkitől nem várható el, hogy a teljes munkaidős állása mellett extra munkát vállaljon.
Ugyanakkor legalább száz emberre van szükség a sydney-i és a melbourne-i reptéren, és aki úgy dönt, hogy részt vesz a programban, annak heti három-öt napot kell poggyászkezelőként dolgoznia napi négy-hat órás műszakokban.
Korábban is volt már példa hasonló kezdeményezésre, mint a légitársaság elmondta, húsvét óta körülbelül kétszáz irodai alkalmazott segített a repülőtereken az utazási csúcsidőszakokban. Arról nem szólnak a hírek, hogy a munkáért mennyi fizetés jár.
A munkaerőhiány többek között a Heathrow-n és az Air Canadánál is okozott már problémákat.
(Forrás: BBC, képek: Getty Images, Unsplash)
qantas | ausztrália | poggyász | poggyászkezelés | légiközlekedésIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Mostantól nemcsak a poggyászok, hanem az utasok súlyát is leméri ez a légitársaság

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!