Idén nyáron ezelőtt sosem látott mértékben nőtt a késések és járattörlések száma, és gyakran hallani azt a tanácsot, hogy az utazók kerüljék el a zsúfolt repülőtereket, és próbáljanak olyan légitársaságoknál foglalni, amelyeknél kisebb az esély a fennakadásokra.
De mely reptereken is a legrosszabb és a legjobb a helyzet a járattörlések és késések tekintetében? A Hopper utazási iroda friss adataiból kiderül!
Ezek szerint a legtöbb késés (72 százalék) a brüsszeli repülőtéren várható, míg a legtöbb járattörlésre (7,8 százalék) Frankfurtban kell számítani.
A második legtöbb járatot (5,2 százalék) az amszterdami Schipolon törlik, ahol már létszámkorlátozást is bevezettek az utazókra. A harmadik legnagyobb valószínűséggel a lisszaboni reptéren marad ki járat (4,8 százalék), majd a nizzai Cote d’Azur, a párizsi Charles de Gaulle, a london-lutoni, a brüsszeli, a budapesti, az eindhoveni és a london-gatwicki légikikötő következik. Késések terén a második a frankfurti reptér, majd Eindhoven, Luton, Budapest, Lisszabon, Párizs, Amszterdam, Nizza és Gatwick jön.
De hogy valami jó hír is legyen, közzétették a legkevesebb késéssel és törléssel járó repterek listáját is.
Az utóbbit Gran Canaria reptere vezeti mindössze 0,3 százalékos törlési aránnyal, ami jó hír a Spanyolországba készülőknek.
Ezután a Madrid-Barajasi repülőtér, a bergamói, a cataniai Fontanarossa, a párizsi Orly, a dumblini nemzetközi, a bukaresti Otopeni, a marseilles-i, a malagai, és az alicantei reptér tölti ki a lista többi helyét. A legkevesebb késést Bergamóban, Gran Canarián, Bukarestben, Dublinban, Cataniában, Madridban, Alicantéban, Marseillesben, Párizsban és Malagán kell elszenvedniük az utasoknak.
Az utazóknak azt is tanácsolják, hogy ha tehetik, inkább ne hétvégi napokon repüljenek, mivel ekkor a legnagyobb a tömeg, válasszák inkább a hétfőt vagy a keddet.
Ha kíváncsi vagy, mit látnak a pilóták landolás közben a világ egyik legkülönlegesebb repterén, akkor nézd meg ezt a videót!
(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images, Unsplash)
késés | repülőtér | járattörlés | reptér | járattörlésekIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Hivatalos: ezek a világ legjobb légitársaságai

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!