Gyakran előfordul, hogy a kabin félhomályba borul, amikor a repülőgép fel- vagy leszálláshoz készülődik. De vajon miért van szükség valójában erre a procedúrára?
Ez egy biztonsági intézkedés arra az esetre, ha valami történne az utazás két legveszélyesebb szakaszának, a fel- vagy leszállásnak valamelyikén, és ki kellene üríteni a gépet. Miután a szemnek akár fél órába is beletelhet, hogy megszokja a sötétet, ezek az extra percek is sokat jelenthetnek a vészhelyzet esetén, amikor gyorsan kell tájékozódni.
Ráadásul a félhomályban jobban látni a vészkijáratokat és a hozzájuk vezető utat megvilágító fényeket is.
Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy kevesebb fény mellett jobban ki lehet látni az ablakokon, ami adott esetben szintén segítheti az orientációt éjjel és nappal is, utóbbi esetben pedig a besütő napfénynek köszönhetően könnyebb lehet megtalálni a kijáratokat is.
Félhomályban a pilóták is jobban kilátnak, kivéve, ha villámlik, mert ilyenkor inkább felkapcsolják a pilótafülke lámpáit is, hogy ne vakítsák el őket a villanások.
Persze, minden légitársaságnak megvannak a saját irányelvei a lámpák kezelését és a fényerőt illetően, így ez cégenként eltérő lehet.
Itt megtudhatod, miért a baloldalon kell beszállni a repülőkbe, itt pedig a különböző hangjelzésekről rántjuk le a leplet.
(Forrás: cntraveler.com, képek: Unsplash)
repülés | kabin | repülőgép | repülő | felszállás
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!