Így indulnak el a repülők, ha havazik

Egy pilóta árulta el, hogy milyen feladatokat kell végrehajtani akkor, ha a repteret hó és jég borítja be.

Bár extrém időjárási körülmények között gyakran inkább törlik a járatokat, bizonyos esetekben még fel lehet szállni, persze a megfelelő óvintézkedésekkel. Indulás előtt az egyik pilóta például mindig körbejárja a repülőt, és ellenőrzi a jegességét, a motorokat, a szárnyakat és a külső szenzorokat.

Mint a pilóta a Points Guynak elmondta, havas körülmények között a repülésbiztonságot fenyegető fő veszély a repülő felületére rakodó hó és jég,  ami nagyban befolyásolhatja a repülőgép teljesítményét és azt, hogy milyen sebesség szükséges a biztonságos felszálláshoz. A repülőket ugyanakkor jégmentesítik az erre a célra kialakított teherautók vagy egész létesítmények segítségével. A procedúra után elindul a visszaszámlálás, mert ha még mindig esik a hó, és várni kell a felszállásra, újabb jégmentesítésre is szükség lehet.

Ha rosszak a látási viszonyok, a pilóták nagyban támaszkodnak a légiirányítóktól hallottakra azzal kapcsolatban, hogy hol van és mit csinál a többi gép a reptéren, valamint a kifutópályák állapotáról.

A legtöbb repülőtéren speciális, görgőkkel felszerelt járművek mérik, hogy mennyire csúszós a kifutópálya.

Ebből az információból azután a pilóták kiszámolják a felszálláshoz szükséges teljesítményt.

Hótakarítás a nürnbergi reptéren

Könnyebb felszállni az olyan szárazabb típusú hóról, mint amilyen Kanada északi részén és Skandináviában jellemző, nehezebb viszont az Egyesült Államok keleti partvidékén gyakran megfigyelhető, nedvesebb és csúszósabb jégkristályokról elemelkedni, ilyenkor meg kell tisztítani és jéggátlóval kell kezelni az aszfaltot. Mindez persze időbe telik, ami késésekhez vezethet, de első a biztonság.

Szintén egy pilótától tudtuk meg, hogy mennyire veszélyes valójában az óceán felett repülni, és miket érdemes csinálni, ha félsz a repüléstől.

(Forrás: The Points Guy, képek: Getty Images)

 

kifutópálya | időjárás | utazás | frlszállás | pilóta

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
5 +1 síterep, amire nem gondolnál elsőre, mégis nagyon megéri kipróbálni
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom