A John F. Kennedyn található TWA Hotel rendszeres időközönként meglepi valamivel az utazóközönséget.
Korábban mi is megírtuk, hogy a Finnországban született, de az Államokban kiteljesedett Eero Saarinen által még a hatvanas években tervezett épület az elmúlt években zárva volt a nagyközönség előtt. Az akkor TWA Flight Center névre hallgató épület eredetijét 1962-ben adták át, Saarinen pedig az 1930 és 2001 között működő Trans World Airlinesnak (TWA) tervezte, amely 2001-ben azért fejezte be küldetését, mert már nem tudott megfelelni a modern légi közlekedés által támasztott igényeknek.
A gigantikus szárnyat formázó épület belsejének szokatlanságát az ívelt mennyezet adja, de a csilipaprika színnel megfestett süllyesztett lounge sem hétköznapi látvány.
"Úgy érzed, mintha 1962-ben lennél, leszámítva persze a cigarettafüstöt" – így jellemzik a TWA termináljában tavaly tavasszal megnyitott szállodát, amely nemrég egy nem akármilyen végtelenített medencével is gazdagodott az épület tetején, hogy igazán exkluzív helyről nézhessük a fel- és leszálló repülőgépeket. Ősszel aztán ezt is megfejelték: helikopteres, medencés brunchot vezettek be átmeneti szolgáltatásként.
Az új esztendő újabb kúlságfaktor-kimerítéssel indult: egy 1950-es években gyártott repülőgépet újítottak fel és alakítottak át koktélbárrá.
A Connie névre keresztelt lounge-ot ugyanaz a cég álmodta meg, amelynek a szálloda vendégszobáinak dizájnját köszönhetjük.
Az 1958-as Lockheed Constellation Starliner pilótafülkéje és ülései is ráncfelvarrást kaptak a padlóval és az ablakokkal egyetemben, míg az elhalványult külsőt újrafestették, hogy autentikus színben pompázzon a gép. Az utastérben újrapozícionálták az üléseket, hogy azok jobban megfeleljenek egy koktélbár kívánalmainak. Az élénkvörös szőnyeget, a függönyöket és a bőrüléseket azért választották, hogy élethűen megidézzék a társaság aranykorának időszakát és hangulatát.
Maga a bár a főkabinban kapott helyet vörösben izzó bársonyülésekkel és kerek, fehér asztalokkal. Az enteriőr pedig a hotel 1962-es nyitásakor látott stílusra reflektál.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Dezeen)
John F. Kennedy repülőtér | terminál | repülőgép | new york | TWA Hotel | connie
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!