Ami idén nyáron a reptereken történt, az bizonyára sokaknak inkább visszafejlődésnek tűnt, mégis akadtak olyan légikikötők, amelyek győztesen jöttek ki a járvány utáni regenerálódásból.
Ez pedig leginkább a brüsszeli Zaventem repülőtérről mondható el, amely idén megkapta a legnagyobb útvonalfejlesztésekért járó Routes Awards díjat. Az elismerést minden évben azoknak a reptereknek ítélik oda, amelyek a légitársaságok szerint a legnagyobb marketingtámogatást nyújtották az elmúlt évben. Egy-egy légitársaság legfeljebb öt repülőteret illetve úti célt jelölhet, pontegyenlőség esetén pedig azok a repülőterek kapnak elsőbbséget, amelyek az elmúlt 12 hónapban a legnagyobb utasszám-növekedést érték el.
A brüsszeli kikötő az 5 és 10 millió utas közötti forgalmat bonyolító repterek kategóriájában is első helyezett lett, ami egyrészt annak köszönhető, hogy
nyolc új légitársaság kezdte meg itt a működését a járvány kezdete óta:
az Air Belgium, a Transavia és a Corendon Airlines bázist is nyitott, a SKY express, a PLAY, a Flyr, a FlyOne és a HiSky pedig új járatokat kínál. 2021-ben és 2022-ben emellett tizenhat új úti cél került fel a kínálatba, köztük Johannesburg, Fokváros és Havanna.
Az 5 milliós utasforgalom alatti kategóriában a nürnbergi reptér vitte el a pálmát, ahol a 2022-es nyári utasforgalom egy százalékkal haladta meg a 2019-es szintet, miközben több mint húsz új úti céllal bővült a menetrend, köztük dublini és valenciai járatokkal.
A 10-17,5 milliós kategóriában az athéni reptér győzött, ahol idén nyáron a forgalom majdnem elérte a 2019-es szintet, miközben a repülőtér nyolc új légitársaságot fogadott, és tizenegy új úti cél került fel a kínálatába.
A cancúni repülőtér a 17,5 millió feletti kategóriában diadalmaskodott,
a mexikói légikikötőnek tavaly 48 új útvonallal bővült a menetrendje,
és számos új légitársaságot is üdvözölt, köztük a KLM-et, a TAP Air Portugalt, az Austrian Airlinest, a Levelt és a Viva Airt.
A desztináció kategória győztese a Cape Town Air Access útvonalfejlesztési projekt lett. Fokváros 2022 júliusában elérte a 2019-es utsszám 87%-át, és új útvonalakat hozott ide a Delta Air Lines és a United Airlines is. A légitársaságok díját a spanyol Volotea kapta, amelynek kapacitása 2022-ben 30%-kal nőtt 2019-hez képest, és már több mint 10,4 millió ülőhelyet kínál.
Ami az európai reptereket illeti, továbbra is jellemzőek a sztrájkok és van, ahol forgalmi limittel is számolni kell. A szakértők nem ilyen jövőt jósoltak a légikikötőknek a járvány alatt.
(Forrás: Routes, képek: Getty Images)
útvonalbővülés | Routes Awards | repülőtér | menetrend | brüsszel | reptér
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!