A legnagyobb ital- és ételmárkák kerülhetnek bajba II. Erzsébet királynő halála után

Vagy megújítja III. Károly király két éven belül az uralkodói parancsot, vagy a vállalatok nem használhatják tovább a Royal Arms szimbólumát a termékeiken.

II. Erzsébet királynő hetvenéves uralkodása alatt több száz királyi parancsot, illetve engedélyt írt alá, melyek hivatalosan is igazolják azt, hogy az adott vállalat árukat vagy szolgáltatásokat szállított a királyi családnak. Az uralkodói házzal való kapcsolatot a cégek reklámozhatják is a Royal Arms szimbólumának használatával.

Erzsébet királynő halálával azonban ezeket az engedélyeket is meg kell újítani.

A The Grocer szerint pontosan száz különböző étel- és italmárkát érint ez a kérdés, a vállalatoknak pedig két évük van arra, hogy

beszerezzék III. Károlytól az engedélyt, vagy felhagyjanak a csomagoláson a jelölés használatával.

Bár izgalmasan hangzik az, hogy mintegy száz élelmiszergyártónak kell a következő két évben találkoznia az új uralkodóval, valójában az engedély megújítása teljesen normális eljárás, hiszen a királyi jogosítvány birtokosainak ötévente kezdeményezniük kell a szimbólum használatát. Ennek egyik feltétele, hogy az elmúlt hét évből legalább öt évig a királyi család háztartásainak beszállítottak a termékeikből. Emellett

a pályázóknak igazolniuk kell, hogy rendelkeznek megfelelő környezetvédelmi és fenntarthatósági politikával és cselekvési tervvel.

Úgy tudni, az engedély fenntartása nem garantált, átlagosan évente harminc vállalatot törölnek és ugyanennyinek adnak jogosítványt a logóhasználatra. A The Grocer szerint ilyen engedéllyel rendelkezik többek között a Heinz, a Coca-Cola, a Cadbury, az Unilever, a Martini, a Johnnie Walker és számos pezsgőmárka is.

II. Erzsébet uralkodásának hosszú ideje alatt hatással volt arra is, hogy mit eszünk és iszunk. Ebben a cikkünkben eláruljuk, sokkal egyszerűbb étkezési szokásai voltak, mint azt gondolnánk.

(Forrás: Food&Wine, fotó: Getty)

III. Károly | királyi engedély | Anglia | egyesült királyság | II. Erzsébet

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom