Andalúzia fővárosát, Sevillát öröm a kellemesen langyos téli napokon bejárni, amikor elkerülhetjük a tömeget és a perzselő hőséget.
Sevillában télen is nyugodtan kiülhetünk például valamelyik kávézó teraszára, mivel a hőmérséklet tizenhat és húsz fok között mozog december és február között is. Emellett átlagosan napi öt-hat órát süt a nap, és november-decemberben általában csak havonta hat-nyolc napot esik az eső.
Ezzel szemben a nyári hónapokban Sevilla lassan elviselhetetlenné válik az Észak-Afrika felől érkező forró légtömegek miatt, amelyek miatt a várost ibériai kemencének is nevezik. Több meteorológus szerint is elképzelhető, hogy a város idővel lényegében sivataggá válik.
A téli hónapokban hosszú sorbanállás nélkül nézhetjük meg a város legjobb látnivalóit, például a tizenötödik századi sevillai katedrálist, amely a világ harmadik legnagyobb temploma. Harangtornya eredetileg egy mecset minaretje volt, amelyet a marrakesi Koutoubia mecset mintájára építettek, amikor a város muzulmán uralom alatt állt.
A karácsonyi időszakban egészen január 6-ig találunk ünnepi rendezvényeket,
a fényekkel díszített, fő bevásárlóutcákat szórakoztató műsorok és utcazenészek töltik meg, és persze ne feledkezzünk el a karácsonyi vásárokról sem, amelyek a városháza melletti téren és a katedrális előtt kapnak helyet.
Remek esti szórakozást kínálnak a tapasbárok, ahol olyan helyi kedvenceket kóstolhatunk, mint a sertéshús whiskyvel, spenóttal és csicseriborsóval, vagy a párolt marhapofa helyi borral. Sevillában kihagyhatatlan program az élő flamenco-műsor, és télen, amikor nincs olyan meleg, általában több előadást is tartanak.
A látványos építészeti remekművekben bővelkedő városban is különleges látványt nyújt a María Luisa parkban található, rózsaarany színű kőépületekkel szegélyezett Plaza de España. A tér körül számos csempézett alkóv épült, amelyek mindegyike Spanyolország egy-egy tartományát jelképezi. A spanyol turisták szeretnek itt fotózkodni, így nyáron hosszú sorok alakulhatnak ki, télen sokkal nyugodtabban lehet nézelődni és fényképezni, a kivilágított épület gyönyörűen tükröződik a vízben.
Ezek ígérkeznek az idei tél legnépszerűbb úti céljainak, ha pedig nem szabadulnánk Andalúzia öleléséből, napfényben úszó tengerpart, karnevál és sonka vár.
(Forrás: Express, képek: Getty Images)
látnivalók | városnézés | sevilla | spanyolország | hőmérséklet | télen
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Óriásit húz a Wizz Air, alighanem minden utas imádni fogja ezt az újítást
70 éve nem látsz ilyeneket a reptereken, pedig egykoron szinte minden utas használta Észak-Amerikában
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

