Ámulatba ejtő faházakban szállhatunk meg a meredek sziklákon egy norvég fjord felett

Az Európa első víz alatti éttermét is jegyző Snøhetta új projektbe vágta a fejszéjét: négy kabint tervezett a Lysefjordra néző sziklákra Bolder Star Lodges néven.

A betonoszlopokon álló, helyben bányászott sóderből készült faházak beleolvadnak a környezetükbe, és hatalmas ablakaikkal csatornázzák a belső térbe a kinti világot.

A 38-60 négyzetméteres épületek asszimetrikus formája különlegessé teszi a belső tereket, és növeli az ablakok méretét.

A felhasznált anyagok palettája a környező, gránitsziklák és fenyőfák uralta tájat tükrözi. A szerkezetet előre gyártották, majd helikopterrel szállították a helyszínre.

A kabinokban beépített háló- és fürdőszoba, a felső szinten pedig a Vipp stúdió által kialakított konyha és étkező található.

Az alaprajzokat úgy alakították ki, hogy maximalizálják a természetes fényt és a kilátást a padlótól a mennyezetig érő panorámaablakok segítségével.

A megemelt földszintnek hála a látogatók úgy érezhetik, mintha lebegnének. A tetőn található ablakon át a csillagokban is lehet gyönyörködni.

A Snøhetta négy kabinjából három már nyitva áll, a negyedik pedig tavasztól várja a vendégeket.

A következő években várhatóan még két további kabin is épül a helyszínen, amelyekben egy közösségi tér és egy étterem kap majd helyet.

Ezen a környéken egyébként találunk még hasonló kabinokat, itt pedig öt nyomós érvet sorolunk fel, hogy miért érdemes ellátogatni Norvégiába – ha ezek a házak önmagukban még nem győztek meg.

(Forrás és képek: Dezeen)

Snøhetta | faház | kabin | fjord | Lysefjorden | norvégia

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom