Close
Ilyen egy tökéletes snowboard-túra az Alpokban

Ilyen egy tökéletes snowboard-túra az Alpokban

Nagyjából április végéig még nyitva tartanak Európa fontosabb síközpontjai, tehát bő két hónapunk van rá, hogy felpakoljuk a hódeszkát az autóra, és meg sem álljunk mondjuk az Alpokig, hogy kiélvezzük a tél adományait, az olykor derékig érő havat, a magasztos hegyeket és a lélekmelengető hüttéket. Balázs és barátai pontosan ezt tették egy néhány napos snowboardos road trip keretében.

Bájos pályák és Európa legnagyobb snowboard múzeuma – Prato Nevoso

Lehet, hogy a Budapesttől úgy tizenkét órányi autózásra lévő Prato Nevosóban kicsit öregebbek a felvonók és kevésbé megalomán pályákra bukkanunk, cserébe finomabb ételek, kedves, szimpatikus és segítőkész emberek társulnak észak-itáliai snowboard-kalandunkhoz. A pályarendszerre azért itt sem lehet egy rossz szavunk sem: valamennyi rendesen karbantartott, hóval, hüttével és liftekkel felszerelt terepnek számít.

A Mondolé síterülethez tartozó Prato Nevoso Torinótól délre kb. 110 kilométerre, az Alpok déli nyúlványain fekszik. Dinamikusan fejlődő településnek mondható, ahol lámpaoltás után sem nagyon lehet unatkozni. Összesen 105 kilométernyi, széles és jó vezetésű pályán hasíthatunk a havon, a megközelítésben huszonnégy sílift segít, az 1278 méter szintkülönbségű terep legmagasabb pontja pedig 2085 méteren fogadja a lesiklókat.

Prato Nevoso valódi báját azonban az egymáshoz igen közel kiépült kis falvak adják.

Mindegyikből indulnak a havas csúcsokra tartó felvonók, melyek összeköttetésben állnak egymással, tehát ha úgy alakul, simán átcsúszhatunk egyik faluból a másikba.

Mivel Olaszországról van szó, nem is lennének igazi olaszok, ha nem tartanák meg a szokásos sziesztát, úgyhogy lélekben készüljünk fel rá, hogy ebéd után alaposan megcsappan a kiszolgáló személyzet száma és teljesítménye, és jó néhány helyen a zárva táblát találjuk az ajtókra függesztve, miközben az alkalmazottak békésen szunyókálnak.

Ha két csúszás között a hüttében melegedés helyett (amivel persze semmi baj nincs) valami tartalmasabb programmal töltenénk el az időt, a Prato Nevosóban található snowboardmúzeumba érdemes betérni.

Már csak azért is, mert ez Európa legnagyobbja, olyan különleges kiállított darabokkal, mint a snowboard elődjének tekintett snurferek, melyek a világ első hódeszkái voltak.

Dino Bonelli múzeumában természetesen kölcsönözni is tudunk boardozáshoz szükséges eszközöket, illetve szerviz is működik, valamint többek között a történelem első Burton-deszkáinak egyikét is megcsodálhatjuk.

Nagyobb hegyek, jobb lehetőségek – Vars

Tovább robogva az Alpok havas lejtőin, néhány száz kilométerrel odébb, Briancon közelében immáron magasabb hegyek ölelnek körbe, ennél fogva terebélyesebb síterepek köszöntenek ránk Franciaországban.

A környéken az alapvető szükségleteket kielégítő egységek mellett gyakorlatilag csak síszállásokat találunk. A két üdülőfaluból (Risoul és Vars) álló centrum hivatalos neve egyébként Domaine de La Foret Blanche. A risoul-i és vars-i völgy közötti hegyek jelentik a százhetven kilométernyi, negyven működő lifttel felszerelt síterep központját, három nagyobb csúccsal (a legmagasabb a 2750 méterig nyúló Pic de Chabrieres). Errefelé általában rendre megtelnek a pályák, úgyhogy érdemes megpróbálni a Vars túloldalán lévő hegyoldalt.

Az ország jobb adottságainak köszönhetően itt könnyedén előfordulhat az, ami Balázsékkal is megtörtént: – “Akkora szerencsénk volt, hogy napi ötven centi hó esett majdnem egy héten keresztül, így aztán néhány nap elteltével már mellkasig érő hóban közlekedtünk. A letakarított, rendbe tett pályákon is kb. térdig süllyedtünk.”

Ha már nyakig érő hóval köszönti a sors a Varsba tévedő snowboardost, akkor – megfelelő felkészülés és körültekintetés, no meg némi bátorság és kalandvágy társaságában – kipróbálhatja a boardozás legszabadabb válfaját, a magasabb tudást igénylő freeride-ot.

Sok hódeszkás ugyanis úgy gondolja, ez a műfaj adja meg a sportág igazi feelingjét.

Nem a kijelölt pályán csúszik az ember, hanem az érintetlen hegyoldalakat falja, olykor hegyet mászik érte, extrém esetben helikopterre száll. – “Százszor jobb érzés a méretes szűz hóban szakítani, mint a letaposott pályán. Persze másról is szól az egész: sokkal inkább érzed a természet közelségét; egy fordulás, egy kanyar is teljesen másként esik, az egész olyan, mintha úszna a deszka és repülnék” – mondja lelkesen Balázs, gyorsan hozzátéve, hogy mindezekbe kizárólag a kötelező biztonsági felszerelések (lapát, szonda, chip) és lavinajelzési ismeretek birtokában szabad csak belevágni, kockáztatni nincs értelme.

Legfőbb csábereje a szabadság, és az ebből adódó felfedezés öröme.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Pálfi Balázs)

Close