Nagy volt a meglepetés a Las Vegas-i CES elektronikai kiállításon.
Különösebb előkészületek nélkül, a semmiből állt elő egy szenzorokkal, kamerákkal, kijelzőkkel és szórakoztatóeszközökkel felszerelt elektromos koncepcióautóval a Sony – írja a The Verge. Amilyen váratlanul érkezett a bejelentés, olyan gyorsan vége is lett a sajtótájékoztatónak, merthogy túl sok részletet nem árult el a cég a Vision-S-re keresztelt modellről.
Annyit azért lehet tudni, hogy a Magna gyár által fejlesztett elektromosautó-platformot használták, és többek között olyan ismert cégekkel működtek együtt, mint a Bosch, a Continental és az Nvidia.
Az abszolút techközpontú Vision-S-ben kívül és belül összesen harminchárom különböző szenzor van, de építettek bele 360 Reality Audio névre keresztelt hangrendszert, valamint képernyőket: a műszerfal például panoráma érintőképernyőt kapott, illetve az első ülések fejtámlájának hátoldalán is találni kijelzőt.
Szakértői szemeknek rögtön feltűnhet, hogy az autó külső jegyei itt-ott a Porschét idézik, elsősorban a fényszórók-környéki vonalak emlékeztetnek a német sportautóra.
A Sony Vision-S bemutatása afféle erődemonstrációnak tűnhet a japán elektronikai cégtől, másrészt az érdeklődés és a kíváncsiság felkeltése lehetett a célja, merthogy azt nem árulták el, mikor kezdődhet az autó sorozatgyártása, mennyibe kerülne, kap-e önvezető funkciót, és mondjuk mekkora a hatótávolsága. Mindenesetre az kiderült, hogy két darab 272 lóerős villanymotor hajtja, 4,8 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, a végsebessége pedig 240 km/h.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Dezeen)
CES | las vegas | Sony | bemutató | elektromos | autó
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Stílusos lakásdísz lett a legújabb Rolls-Royce

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!