A pekingi Trace Architecture stúdió betonból tervezett kávézót és vendégházat, amely sziklákhoz hasonlóan egyensúlyoz a kínai Vejhaj városának közelében található Csiming-szigeten, egy szikla szélén.
A tájba ágyazott Cliff Cafe a tenger fölé nyúlik, tetején betonterasz és kilátó kapott helyet, mellette pedig egy magas és keskeny épület áll egyetlen vendéglakással. Az általában egymás mellé kerülő szobákat ott egymás fölött helyezték el.
"A kávézó vízszintes síkja a horizont felé mutat, míg a toronyház függőlegesen, az ég felé. A vízszintesekkel és függőlegesekkel, az emelkedéssel és ereszkedéssel, a beilleszkedéssel és a túlnyúlással az épület az építészet alapvető gesztusain keresztül kapcsolódik a földhöz és az éghez, visszavezetve az embert a természethez" - közölte a Trace Architecture.
Ahol a kávézóra árnyékot vet a szikla, ott egy kis kiállítóteret alakítottak ki, és ott találjuk a mosdókat is. Az északi oldalán viszont a kávézótér a tengerre nyílik, az étkező-, bár- és ülőszekciót vastag betonfalak választják el egymástól.
Miután az ember kipillant a nehéz betonfalak közül, olyan érzése van, mintha a tenger felett lebegne.
A keleti oldalon folyosó vezet egy kisebb kilátótérbe, amely mögött egy meditációs terem található. Oda egyetlen háromszög alakú tetőablakon áramlik be a fény.
A sötétebb, tömörebb tereket úgy alkották meg, hogy fokozzák a nyitottság érzését a tengerre néző, világosabb részeken. A pazar kilátást nyújtó teraszra félhomályos alagút vezet.
A toronyházban a nappali és a fürdőszoba az alsó szinten, a hálószoba pedig felette kapott helyet. Az egyes szinteken egy-egy kiugró, dobozszerű ablak keretezi egyedi módon a környező tájra nyíló kilátást.
A sziklára épült házak gyakran nyújtanak különleges élményt, mint ez a középkori sziklabástyához épült szálló az Amalfi-parton, vagy ezek a csodaszép építmények a norvég fjordok felett.
(Forrás: Dezeen, képek: Xiangzhou Sun/Dezeen)
kína | sziget | tengerpart | Csiming | Vejhaj | szikla
Mikrobiom és wellbeing, avagy ez lehet az új szupererőd
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!