Tudományosan bizonyították: mindannyian csillagok gyermekei vagyunk A testünket is felépítő, csillagokból származó anyag eredetét vizsgálta – és találta meg – Maria Lugaro csillagász, az MTA Lendület Programjának kutatója.
A mozgásforma, ami az agyat is edzi, és talán a fiatalság kulcsa lehet Az emberiség már évszázadok óta kutatják a fiatalság forrását, és ez a sport bizony egy lehet a megoldások közül.
A kreatív tevékenység elégedettebbé tesz, mint a munka, mondja egy kutatás Még a közegészségügy javításában is fontos eszköz lehet a művészetekkel való foglalkozás és a kézműveskedés.
Kutatók mutatták ki, hogyan hatnak ránk a kiállítások Nemzetközi kutatócsapat bizonyította, hogy egy múzeumlátogatás után egy héten át körültekintőbbek, empatikusabbak és segítőkészebbek vagyunk.
A hajó, ami vízszintesen és függőlegesen is működött a tengeren Több mint fél évszázadon át volt szolgálatban a különös jármű, amit sokan felborult óceáni szállítóhajónak néztek.
Egészen meglepő, mi kell a hosszú házassághoz egy új tanulmány szerint Mindaddig, amíg senki nem viszi túlzásba.
Kiderült, melyik időpontban a legrosszabb vacsorázni Egy sor betegség kialakulása csökkenthető már azzal, ha jól megválasztjuk a vacsoránk időpontját.
Egy friss kutatás kimutatta, ezt az egy dolgot jobban szeretjük, mint a közösségi médiát Az érzékeink számára olyan ez, mint egy "mini vakáció".