Miközben az európai városok többsége még csak keresi az adaptálható zöld megoldásokat, Tallinn mindenkit leköröz a fenntarthatóságért folyó versenyben.
Tallinn, Észtország fővárosa és a balti országok legészakibb városa számos komoly változtatást hajtott végre annak érdekében, hogy 2050-re szén-dioxid-semlegességet érjen el.
Törekvéseiket az Európai Bizottság is elismerte azáltal, hogy a város 2023-ban Európa Zöld Fővárosa címet viselheti majd. Az EB szerint a siker záloga volt, hogy
a város kiemelt figyelmet szentel a közterületek védelmére, a zajszennyezés csökkentésére és a vízminőség javítására.
Tallinn parkhálózata jelenleg a város teljes földterületének 19,5 százalékát teszi ki. Ezzel szemben a párizsi mindössze 9,5 százalék. A parkok fontosságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy egy friss tanulmány szerint az európai városok évente akár
43 ezer halálesetet is megelőzhetnének, ha megfelelő zöldfelületet biztosítanának a lakosság számára.
A Tallinn 2030 névre keresztelt hosszú távú stratégia azonban messze túlmutat ezen, hiszen célja az egészséges városi környezet kialakítása és a természeti erőforrások fenntartható felhasználása, amely
kiterjed a tájrendezésre, az esővízre és a megújuló energiák használatára is.
Emellett kulcsfontosságú szerepet szánnak a méheknek is. Olyan zöld folyosót alakítanak ki, amely hat városrészen halad keresztül tizenhárom kilométer hosszan és egyrészről segíti a beporzást, másrészről pedig ösztönzi a lakosságot a gépkocsis közlekedés helyett a környezetbarát eszközök használatára.
Mint ismert, a város 2013-ban ingyenessé tette a tömegközlekedést a lakosság számára, ami szintén fontosnak bizonyult a károsanyag-kibocsátás csökkentése szempontjából. Ugyanakkor Tallinn célja a kerékpárosok számának növelése is; bíznak abban, hogy a biciklisek aránya 2027-re tizenegy százalékra nőhet.
Az Essential Living tanulmánya szerint ezek a fenntarthatósági törekvések annyira sikeresek, hogy a Tallinnban a legjobb a lakosság életminősége. A város szennyezettsége alacsony, a megélhetés költségei kedvezőek, jó a közbiztonság, a város zöldebbé tétele pedig hosszú távon is további gazdasági és pénzügyi előnyökkel jár majd.
(Forrás: Euronews, fotók: Getty Images)
utazás | Tallinn | környezetvédelem | észtország | fenntarthatóság | európa zöld fővárosa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!