Arra buzdítják a nyaralókat, hogy kapcsolják ki az okoseszközeiket, álljanak meg egy pillanatra és élvezzék a természetet.
A Finn-öbölben, Kotka városának közelében, található Ulko-Tammio az ország negyvenegy nemzeti parkjának egyike, és csak vízi úton megközelíthető. Emberek nem laknak rajta, de a hely számos ritka madárnak és növénynek ad otthont, amelyeket a látogatók a sziget természetjáró ösvényeiről vagy madármegfigyelő-tornyából szemlélhetnek meg.
Most pedig Ulko-Tammio a világ első telefonmentes nyaralószigetének vallja magát.
A szigor azonban nem túl nagy, a turisták ugyanis önkéntes alapon vehetnek részt a digitális detoxban, és a szigetet lefedi a mobilhálózat is. A területet kezelő Parks & Wildlife Finland azonban reméli, hogy a kampány hatására a turisták a zsákban hagyják a telefonjukat, és inkább a növény- és állatvilággal, valamint a többi látogatóval veszik fel a kapcsolatot.
A természet felfedezése és a személyes találkozások javítják a hangulatot és a jóllétet"
- mondta Sari Castrén, a finn Egészségügyi és Jólléti Intézet pszichológusa. Mint hozzátette, rengeteg időt töltünk azzal, hogy görgetjük a hírfolyamot, ha viszont tartunk egy rövid szünetet, több időnk marad az új élményekre. Aki úgy érzi, pont egy ilyen digitális detoxra vágyik, a szigeten sátrakban vagy faházban tölthet el néhány telefonmentes éjszakát.
Bár itt a részvétel teljesen önkéntes, létezik egy város, ahol tényleg tilos a mobiltelefon, a tévé és a wifi is. Ha pedig igazán ki akarsz kapcsolni a nyaralás alatt, nemcsak a telefont érdemes letenned, íme, még néhány tanács, ami segíthet, hogy magad mögött hagyd a hétköznapi gondokat.
(Forrás: CNN, képek: Getty Images, Unsplash)
digitális detox | finnország | nyaralósziget | Ulko-Tammio | sziget | telefonmentes
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!