Tényleg elkezdték építeni a világ eddigi legmonumentálisabb városát

Nem mindenki volt meggyőződve arról, hogy a projekt meg is valósul, a felvételek azonban úgy tűnik, rácáfolnak a kétkedőkre.

Néhány hónapja írtunk arról, hogy Szaúd-Arábia egy százhetven kilométer hosszú, autók és országutak nélküli várost tervez The Line néven. Most az Ot Sky légifotózással foglalkozó cég által közzétett felvételek azt mutatják, hogy az építkezések valóban elkezdődtek. A videón látható, amint kotrógépek ásnak széles árkot a sivatagban, talán a város alatt futó közlekedési rendszert előkészítve.

Az ötszáz méterrel a tengerszint található város a tervek szerint kilencmillió ember befogadására lesz alkalmas, és tükrös homlokzatú épületek uralják majd a látképét.

Miután a terveket bejelentették, nem mindenki volt meggyőződve arról, hogy a projekt meg is valósul, a felvételek azonban úgy tűnik, rácáfolnak a kétkedőkre. Azoknak a kétségeit azonban eddig nem sikerül felszámolni, akik szerint a hirdetett fenntarthatóságtól igencsak távol áll a projekt, amely egy tágabb, Neom elnevezésű építkezés keretében valósul meg.

Ez utóbbi égisze alatt tíz régióban terveznek fejlesztéseket, és a Line mellett épül egy síközpont is a Zaha Hadid Architects, az UNStudio, az Aedas, a LAVA és a Bureau Proberts elképzelései alapján.

A gigaprojekt ugyanakkor nemcsak a fenntarthatóssággal kapcsolatos problémák miatt kelt vitákat, hanem azért is, mert a beszámolók szerint a területen élő huwaitat törzs tagjait erőszakkal üldözték el onnan, hogy megvalósulhasson az építkezés, és három férfit halálra is ítéltek ennek kapcsán.

Szaúd-Arábia mindeközben szeretne javítani a nemzetközi megítélésén, és egyre inkább nyitni a turizmus felé, ennek jegyében pedig a Neomon kívül is látványos komplexumok épülnek.

(Forrás és képek: Dezeen)

szaud-arábia | építkezés | drón | drónvideó | sivatag

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom