Az északkelet-törökországi Haremtepe egy ijesztően meredeknek tűnő hegy tetején pihenő hatalmas, zöld óceán által körülvett szigetnek látszik, holott a nagyvíz helyett teaültetvények zöldellő, bokros sorai ölelik át.
„Ez a hely különleges” – mondja Kenan Çiftçi, a szédítően magasan fekvő faluban található teaültetvény és kávézó tulajdonosa. „Normális esetben teát csak az egyenlítői területeken lehet termeszteni, ám a környék mikroklímája, vagyis a rengeteg napsütés és eső azt jelenti, hogy a tea itt bátran virágozhat.”
Errefelé és Rize-ben – a Fekete-tengerrel határos, párás éghajlatáról, monszunszerű esőzéseiről és lélegzetelállító kilátásáról ismert tartományban – termeszti a tealevelek nagy részét a világ legnagyobb teafogyasztó nemzete.
Utóbbi nem elírás: bár a britek és a kínaiak a teatörténelemben nagyobb figyelmet kapnak, de egyes becslések alapján Törökországban a legmagasabb az egy főre jutó fogyasztás a világon. A Nemzetközi Teabizottság szerint egy átlagos török évente négy kilogrammot fogyaszt a levélből, ami napi négy pohár teával egyenértékű. És ugye 85 millió emberről beszélünk.
A törökök a çaydanlık nevű, szamovárszerű eszközben főzött, erős, laza levelű fekete teát általában kis, tulipán formájú poharakból kortyolgatják. A török tea hagyományos főzési technikája egy sajátos, két egymásra helyezett üstből álló „duplaforraló” rendszerre épül és sok időt vesz igénybe, emiatt a török mindennapi élet lassabb tempót diktál. „A teafogyasztás legalább annyira társadalmi tevékenység, mint amennyire kulináris élvezet” – mondja Hüseyin Karaman egyetemi rektor, aki az év elején egy igazi teakönyvtárat nyitott összesen 938, a teával foglalkozó könyvvel.
A Fekete-tenger bukolikus tájaitól kedzve a kelet-törökországi kurd teakertek laza hangulatán át az isztambuli ultramodern kávézókig mindenre használják a teát,
legyen szó az idegenek üdvözlésétől a barátokkal való találkozásig; a nap elindításától az étkezés végi lazításig; vagy egy társasjáték közbeni hosszas szürcsölgetésig.
A tea fogyasztása mélyen összefonódott a török kultúrával, és egészen a Selyemút idejéig nyúlik vissza. Annak idején az út menti vendéglőkben voltak külön teaszobák, ahol a fáradt kereskedőket fogadták. II Abdülhamid uralkodása alatt még 1876 és 1909 között az Oszmán Birodalom teljes területén ültettek teát, de a terméshozam gyengének számított, mivel a legtöbb helyen nem volt megfelelő az éghajlat. Később rájöttek, hogy a Fekete-tenger vidéke jóval alkalmasabb a erre, úgyhogy 1947-ben megalapították az ország első teagyárát Rize-ben.
„A nagyüzemi teatermelés itt viszonylag modern jelenség” – teszi hozzá Karaman. „De gyorsan fejlődött és terjedt el, illetve mélyen beágyazódott a kultúrába. Manapság már úgy érezzük, mintha a tea évezredek óta létezne”.
Bár egyes becslések szerint Törökországé a világ teatermelésének tíz százaléka (tavaly 275 ezer tonnát dolgoztak fel), a legtöbbet mégis belföldön fogyasztják.
A legnépszerűbb az ősi fekete tea fajta, amit Rize terebélyes teaültetvényein termesztenek. Némi változás azonban érződik, mivel például a 2016-ban alapított startup, a Lazika szakítani látszik a hagyományokkal. A kizárólag kistermelőkkel együttműködő vállalat organikus zöld és fehér teákat állít elő, gyakran helyi alapanyagokat, köztük a közeli Kaçkar-hegységből származó yayla virágot használva, ami lágyítja a tea ízét a helyiek szerint gyógyhatása is van.
„A török tea az emberek régi szokásaira koncentrál” – mondja Emre Ercin alapító. „Nincsenek variációk, mindig ugyanaz az íz. Mi ezen szeretnénk változtatni.”
Úgy tűnik, van is rá igény.
A Lazika 2021-ben még „csak” hét tonnányi kézzel szedett teát dolgozott fel, aztán a termelés jelentősen felpörgött, idén már huszonöt tonnában gondolkodnak. A vállalat egy teázót is nyitott Isztambulban és továbbiakat is tervez. Az alapító szerint a török teafogyasztók szeme kinyílt, nyitottak lettek az új ízekre.
Néhányan más megközelítést alkalmaznak. Aytul Turan például, aki a Rize-ben működő, nők által irányított Tea Chef cég társvezetőjeként dolgozik, 2017-ben Kínában tett látogatása után vágott bele a kézi készítésű teabizniszbe. „Úgy próbálom a legjobbat hozni, hogy a kézzel szedett, friss tealeveleket a teanövény károsítása nélkül, nagy gondossággal és precizitással, a termék szerkezetének megőrzése mellett dolgozom fel” – mondja.
Azzal a tudattal indultak el, hogy nekik, fiataloknak felelősségük van a török tea történetének megismerésében, fejlesztésében és megújításában.
Utóbbiak érvényesek az állami tulajdonú teavállalatra is; a Çaykur negyvenöt gyárában több mint tízezer embert foglalkoztat. Innovatív laboratóriumaiban a fehér köpenyes tudósok folyamatosan új technológiákat és technikákat tesztelnek a végtermék ízének és állagának javítása érdekében, a pH-szinttől a színtónusig mindent nyomon követnek. Bizonyos keverékekhez a „2,5 levél” eljárást alkalmazzák, melynek során a teabokornak csak a bimbóját és két legfiatalabb levelét veszik le – sokak szerint ennek köszönhető a legkifinomultabb íz.
A törökök számára a tea a napi étrend egyik legfontosabb része. Miközben a teakultúrájuk folyamatosan fejlődik és új irányok felé tart, a legfontosabb feladata megmarad. Összehozza az embereket, hiszen úgy tartják, tea nélkül nincs élet.
Törökország felfedezése a gasztronómiánál kezdődik. Az ország konyháját a klasszikus fogások, a fűszeres húsok és a mártogatósok jellemzik. Összeállításunkban csupa olyan ételeket mutatunk, amik kihagyhatatlannak számítanak egy török nyaralás során.
(Forrás: CNN, fotók: Getty Images, Unsplash)
tea | történet | fogyasztás | rize | termelésIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel
Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!