Hamarosan új, nagysebességű vonat száduld majd át a La Manche-csatornán

Harminc év után először kap versenytársat az Eurostar.

Az Evolyn nevű vasúttársaság már meg is vásárolt tizenkét vonatot az Egyesült Királyság és a kontinentális Európa között tervezett szolgáltatásához, amelyet a tervek szerint 2025-ben indít el.

Jelenleg az Eurostar nagysebességű vonatai szelik át naponta többször az ötven kilométer hosszú Csatorna-alagutat, melyet a jelenlegi vasúti forgalom közel kétszeresére terveztek.

Londonból Párizsba alig több mint két óra alatt lehet eljutni a vonattal, de az Eurostar emellett sem tétlenkedik, a síszezonra például új útvonalat indít a francia Alpokba.

Tavaly az Eurostar és a francia, belga, holland és német közös tulajdonban álló Thalys létrehozta az Eurostar-csoportot, megszilárdítva ezzel Európa két legnagyobb nagysebességű vonatszolgáltatójának szövetségét.

Bár az Evolyn azt tervezi, hogy 2025-ben indítja el a szolgáltatást, az csak 2026-tól működik majd teljes kapacitással.

Hamarosan közvetlen vonat közlekedik majd Párizs és Berlin között,de az sem kizárt, hogy nagysebességű vonatok kapcsolják majd össze az Európai Unió össze fővárosát.

(Forrás: Travel and Leisure, képek: Getty Images)

 

csatorna-alagút | eurostar | nagysebességű | vasút | La Manche-csatorna

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom