Újranyit a Louvre, és csendesebb lesz, mint bármikor

A világ leglátogatottabb múzeumában új időszámítás kezdődik.

A tervek szerint július 6-án nyitja meg kapuit a koronavírus-járvány miatt négy hónapja bezárt Louvre. A világhírű párizsi múzeumban a következő időszakban jóval kevesebb látogató várható, ezért aligha lesznek olyan zsúfoltak a napok, mint mondjuk március elején voltak.

A szigorú szabályok értelmében a látogatóknak kötelező betartaniuk az egyméteres távolságot, ami azt jelenti, hogy mostantól nem fognak emberek tülekedni a Mona Lisa előtt, tehát nem csak másodperceket tölthetünk el Leonardo kultikus művét nézve.

A foglalási rendszer átalakul, idősávokat hoznak létre, és csupán egyféle útvonalon lehet bejárni a több mint nyolcszáz éves épületet. A Louvre több pontján kézfertőtlenítőket helyeznek ki, a látogatóknak kötelezően maszkot kell viselniük. Az újranyitáskor a hatalmas múzeum hetven százaléka lesz elérhető.

A Louvre vezetése nagyjából ötödannyi látogatót vár, mint amennyit a járvány kitörése előtt megszokhattak. Békeidőben egy átlagos nyári hónapban egymillió látogatót keresi fel, melynek háromnegyede külföldről érkezik. Jean-Luc Martinez igazgató elmondta, nagyjából két-három év múlva térhetnek vissza a normális kerékvágásba.

Ez is érdekelhet:

Szürreális, mit tett a koronavírus-járvány a világ legismertebb látnivalóival

Az alábbi képek is bizonyítják, hogy a világ szinte teljesen bezárkozótt.

(Forrás: Reuters, fotók: Pixabay)

múzeum | louvre | mona lisa | látogató | kevés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom