Ez a svéd város újragondolja a tömegközlekedését, hogy buszra csábítsa a férfiakat

Umeå megtörné a nők uralmát ezen a téren.

Rendszeresen születnek kutatások a nemi különbségekről például a járvány vagy a klímaváltozás és a károsanyag-kibocsátás viszonylatában, most pedig Európa legjobb levegőjű városának közlekedéselemzői szolgáltak egy újabb adalékkal. Arra jöttek rá ugyanis, hogy sokkal több nő használja a tömegközeledést munkába járáshoz, mint férfi. Utóbbiak inkább autóval mennek dolgozni. De vajon mi lehet ennek az oka? Az egyik magyarázat szerint az ok igen banális lehet.

Míg az olyan, nők által dominált munkahelyekre, mint például a városi kórház, könnyen el lehet jutni tömegközlekedéssel, a Västerslätt ipari negyedbe, ahol többnyire férfiak dolgoznak, ezt igen nehézkesen lehet megtenni.

Mint Leif Eriksson, az umeåi vállalkozók infrastrukturális fejlesztésekkel foglalkozó csoportjának képviselője elmondta, szeretnék, ha több busz járna az ipari negyedbe, és azok jobban alkalmazkodnának a munkaidőhöz. Emellett több buszmegállóra is szükség lenne, amellett, hogy mindenkinek mérlegelnie kell a saját utazási szokásait.

Bár a megoldás igencsak egyszerűnek tűnik, tágabb kérdéseket is felvet, ugyanis felmerülhet a gyanú, hogy

a városokban világszerte a nőknek kedvez a tömegközlekedési infrastruktúra.

Pedig Umeåban például, ha a férfiak ugyanannyit tömegközlekednének, mint a nők, az húsz százalékkal csökkentené az autózásból származó energiafogyasztást. A város célja, hogy 2025-re egészen addig növelje a tömegközlekedés, a séta és a biciklizés népszerűségét, míg az az agglomeráción belüli utazások 65 százalékát eléri.

Párizs is megreformálná a tömegközlekedését, méghozzá igen kalandos módon, miközben egy másik svéd régió egy teljesen más természetű problémával találta magát szemben.

(Forrás: The Mayor, képek: Getty Images)

férfiak | nemi különbségek | svédország | tömegközlekedés | nők

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom