Ezek a világ legkeresettebb útlevél bélyegzői

Ezek közül néhányat csak akkor szerezhetünk be, ha magánrepülővel vagy jachton utazunk.

Több száz éves történelem

Szakértők szerint a mai értelemben vett útlevelek gyökerei egészen a francia forradalomig nyúlnak vissza, a bélyegzőknek pedig fontos szerepük volt kezdettől fogva. Az embereknek akkoriban inkább ahhoz kellett engedélyt kérniük, hogy egy országot elhagyhassanak, nem pedig ahhoz, hogy egy másikba beléphessenek, mivel azt akarták megakadályozni, hogy a nemesek elhagyják az országot.

Németországban is komoly történelme van a bélyegzőknek, hiszen az utazóknak akkor is szert kellett tenniük egy-egy pecsétre, ha különböző hűbérbirtokokon haladtak keresztül.

Különlegességek a világ minden pontjáról

Annak ellenére, hogy ma már a digitalizáció mindent átjár, a bélyegzők továbbra is komoly vonzerőt jelentenek a világjáróknak. Ráadásul számos olyan pecsét van a világon, amelynek a megszerzése igazi kuriózumnak és kihívásnak számít. Például

Tristan da Cunha bélyegzője egy Dél-Afrikából induló ötnapos hajóúttal szerezhető meg, a Cook-szigeteké pedig egészen különleges megjelenésű.

A Húsvét-sziget Moai-t ábrázoló bélyegje vizuálisan lebilincselő, de nehezen is beszerezhető: az utazók a helyi postán kaphatják meg, ez azonban csak korlátozott ideig tart nyitva, így

még egy jókora adag szerencse is kell ahhoz, hogy hozzájuthassanak.

Hivatalos vs. nem hivatalos bélyegzők

Az Antarktisznak természetesen nincs saját bélyegzője, mivel nem országként működik, de a turisták fogadására szakosodott szolgáltatók, így például a White Desert is megalkotta saját pecsétjét, hogy az utazóknak örök emléket szerezhessenek.

A közel-keleti Akhzivland bélyegzőjéhez a legnehezebb hozzáférni, hiszen az Izrael és Libanon között található miniállamban csupán két lakos él.

Őket kell elcsípni ahhoz, hogy egy igazi kuriózum landolhasson az útlevélben.

Vannak olyan bélyegzők is, amelyek nem hivatalosak és a különleges turisztikai látványosságokhoz köthetők. A Machu Picchunak, vagy az ENSZ New York-i főhadiszállásának is megvan a maga emlékbélyegzője, ám ezeket az országok nem szokták nagy örömmel fogadni az útlevelek lapjain.

Emellett olyan pecsétek is akadnak, amihez csak nagyon kevesen férhetnek hozzá. A Karib-tenger luxusszigetére, Canouanra vagy Mustique-re csak magánrepülőgéppel lehet eljutni, így

ezek bélyegzőit csak a leggazdagabbak szerezhetik meg.

A legexkluzívabb bélyegzőket egy privát jachttal megtett körutazáson lehet begyűjteni és három sziget pecsétje kerül bele az útlevélbe olyan különleges motívumokkal, mint a flamingó (Bonaire), a csillag (St. Eustatius) és a pálmafa (Saba).

(Forrás: RobbReport, fotók: Unsplash)

utazás | bélyegző | nagy sztori | útlevél | pecsét

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom