Újabb, turistákat érintő korlátozást jelentett be Velence

A lagúnák városa minden lehetséges eszközt bevet a tömeg ellen. Idén már belépőt kell fizetnie azoknak, akik szeretnék látni a reneszánsz csodát, ha pedig mindez nem lenne elég: a város korlátozza a turistacsoportok méretét is.

Júniustól a turisták maximum huszonöt fős csoportokban érkezhetnek, ami egy átlagos turistabusz befogadóképességének nagyjából a felét jelenti. Ez pedig nem minden, tilos lesz emellett az idegenvezetők körében népszerű, de rendkívül zavaró hangszórók használata is a városban és a közeli szigeteken.

Elisabetta Pesce, Velence biztonsági felelőse elmondta, hogy az intézkedéssel a látogatók haladását szeretnék segíteni, miközben a lakosokat is védenék a tusitaáradattól.

Velence sajátos helyzetét jól mutatja, hogy a legtöbb utazó csak egy félnapos városnézésre érkezik. 2022-ben harmincmillióan látogattak a városba, de csak 3,2 millióan éjszakáztak ott.

 

Ezért is vezetik be az öt eurós (körülbelül kétezer forintos) belépődíjat, amit azoknak kell fizetniük, akik nem töltik ott az éjszakát.

A velenceiek az elmúlt években többször tiltakoztak az idegenforgalom ellen, amely, mint mondják, rontja az életminőségüket, károsítja a környezetet és elüldözi a lakosokat. Míg a második világháború után még 175 ezre laktak Velencében, ma már csak 49 ezren élnek ott. Szeptemberben pedig az is kiderült, hogy a turistáknak fenntartott ágyak száma először haladta meg az itt lakókét: míg előbbiekből 49 693, utóbbiakból 49 304 volt.

2019-ben ugyan a súlyos áradások, 2020-ban pedig a Covid-járvány miatt ugyan újabb visszaesés következett be, tavaly nyáron azonban visszatértek a látogatók, a legforgalmasabb napokon átlagosan nyegyvenezren.

Nemrég még az is felvetődött, hogy a város veszélyeztetett világörökséggé válik, de végül ezt sikerült elkerülnie. Hogy megelőzzék a további erodálódást, kitiltották a nagy tengerjárókat a Giudecca csatornáról.

(Forrás: Guardian, képek: Getty Images)

utazás | olaszország | csoport | létszám | velence

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom