A velencei idegenforgalmi adó kísérleti szakasza 2,2 millió eurót hozott a lagúnavárosnak, de mégsem elégedettek vele.
"A belépőjegy kudarcot vallott, amint azt az adatok is bizonyítják" – mondja Giovanni Andrea Martini, a városi tanács egyik ellenzéki tagja.
A napidíj számos ellenzőt vonzott az évek során, de a városnak szüksége volt rá. Részben a Covid miatt bekövetkezett csúszások után idén vezették be, aminek értelmében főként hétvégén és ünnepnapokon öt eurót kellett fizetniük az ún. egynapos látogatóknak.
Több tucat aktivista gyűlt össze a minap a velencei Santa Lucia vasútállomás előtt, hogy tiltakozzon az öt eurós illeték ellen, amely szerintük nem igazán volt képes visszatartani a látogatókat attól, hogy az elképzeléseknek megfelelően ne a legforgalmasabb napokon érkezzenek a városba. A próbaidőszak első tizenegy napja alatt átlagosan 75 ezer látogatót regisztráltak, Martini szerint ez tízezerrel több, mint a 2023-as hasonló időszakban.
A rendszer működtetéséhez szükséges költségeken kívül a belépődíjból származó bevételeket a város életminőségét javító szolgáltatásokra fordítják. Ezek közé tartozik a napi karbantartás, a takarítás és a megélhetési költségek csökkentése. A belépődíj bevezetése segített megakadályozni, hogy az UNESCO "feketelistára" tegye a várost a megfelelő karbantartás hiánya miatt.
Az ellenzők szerint azonban az adó nem tette élhetőbbé Velencét a helyieknek, ráadásul a szűk sétányok és a vízi taxik zsúfoltabbak, mint valaha.
Olyan intézkedéseket szeretnének (például a rövidtávú lakáskiadás korlátozását), amelyek Velence történelmi központjának újbóli benépesítésére ösztönöznek, merthogy ez a városrész évtizedek óta fokozatosan veszíti el lakóit. Jelenleg több "turistaágy" van a történelmi központban, mint helyi lakos, utóbbiak száma a minden idők legalacsonyabbjának számító 50 ezer fő.
Az elmúlt két és fél hónap alatt közel 450 ezer turista fizette be az idegenforgalmi adót, ami mintegy 2,2 millió eurós bevételt jelentett a városnak. Simone Venturini vezető idegenforgalmi tisztviselő elmondta, hogy az illetéket nem törlik el, épp ellenkezőleg: jövőre fontolóra veszik annak megduplázását. "Tíz euróra emelni az adót, teljesen felesleges. Ez múzeummá teszi Velencét " – reagált Martini.
A tisztviselők komoly bírságokkal fenyegették meg a szabályokat kijátszókat, ám a beléptetési pontokon végzett ellenőrzések során senkit sem büntettek meg. A tisztviselők szerint ez azért volt így, mert a bevezetési időszakban nem akartak keményen fellépni. A kritikusok ugyanakkor úgy vélik, ez módszer kevesebb befizetést hozott, mivel a látogatók rájöttek, nem jelent túl nagy kockázatot a "belógás".
Nemrég még az is felvetődött, hogy a város veszélyeztetett világörökséggé válik, de végül ezt sikerült elkerülnie. Hogy megelőzzék a további erodálódást, kitiltották a nagy tengerjárókat a Giudecca csatornáról.
(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images)
velence | idegenforgalmi | adó | turistaforgalom | megduplázás
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!