Egy új, virtuális túrán fedezhetjük fel Egyiptom titkait

A világ egyik ókori csodájának belső kamráit járhatjuk be.

Azok, akik mindig is szerettek volna körülnézni egy egyiptomi piramisban, de sosem sikerült Gízáig eljutniuk, most nagyon boldogok lesznek.

Egy ingyenes virtuális túrán vehetnek ugyanis részt a gízai nagy piramisban, ráadásul ez a séta még online is nagyon látványos. És még rendkívül informatív is, hiszen

mindent megtudhatunk a piramis építéséről, elhelyezkedéséről és jelenlegi, sírrablók által kiásott bejáratáról is.

A Giza.Mused nevű weboldalon átfogó bepillantást nyerhetünk Egyiptom egyik leghíresebb piramisának titkaiba. A piramis belsejét 3D-s formában jeleníti meg, a virtuális túra résztvevőit pedig a program végigvezeti a kamrákon.

Egyiptom legnagyobb, több mint százharmincnyolc méter magas piramisa körülbelül négyezerhatszáz évvel ezelőtt épült, és a negyedik dinasztia fáraójának, Khufu sírját rejti.

Az ókori világ hét csodájának egyike, és az egyetlen, amely még mindig áll.

(Forrás: Timeout, fotó: Getty)

virtuális túra | online túra | Egyiptom | digitális túra | piramis

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom