Így készülnek a különleges teák egy idilli farmon, Kanadában

Amikor teaültetvényekre gondolunk, indiai, kínai vagy japán tájakról villannak fel megnyugtató életképek, a hűvös Kanada valahogy sosem jut eszünkbe. Pedig juthatna: a csendes-óceáni partvonal mentén, Brit Columbia tartományban például meghitt körülmények között éli mindennapjait a Westholme Tea Company, egy igazi békebeli teafarm, ahol a legdurvább zajnak a madárcsicsergés számít.

Victor Vesely és felesége, Margit Nellemann 2008 óta üzemelteti az organikus farmot Westholme-ban. A kezdeti időkben még Art Farmnak hívták, és különböző művészi, illetve teázással kapcsolatos eseményeknek adott otthont. Két nagy sátorban tartották a rendezvényeket, melyekhez a farmon termesztett dolgokból készült ételeket, italokat és persze teákat szolgálták fel, utóbbiakat a Margit szorgos kezei közül kikerült kerámiakannákban és -csészékben.

Victor nagyjából ekkor ismerte fel, hogy a vidék különleges mikroklímája alkalmas lehet teanövények termesztésére.

2010-ben mindjárt kétszáz palántát ültettek, melyek a híresen kemény kanadai telet ugyan túlélték, a környékbeli szarvasok zaklatását viszont nem – azok ugyanis előszeretettel csemegéztek a tealevelekből.

Mára ez a probléma megoldódott, úgyhogy 2016 óta a tealevelek termesztéséből és feldolgozásából élnek. Napjainkban előszeretettel zarándokolnak el hozzájuk a teázás rajongói, akiket teavariációk százai mellett Earl Grey csokoládés süteménnyel várnak a házigazdák. A farm szerdától vasárnapig látogatható, és a teakülönlegességeken kívül Margit kézműves remekeiből is vásárolhat a vendég.

Ez is érdekelhet:

Felfedeztük a tél italát, ami úgy borít be, mint egy Nagy Zöld Hullám

A Zhao Zhou-ban már van matcha, és mint mindent, ezt is felsőfokon művelik. Energetizál, felmelegít, felfrissít: mondjuk, mit kell tudni erről az árnyékolt zöld teáról.

(Fotó: Unsplash)

teázás | szertartás | video | tea | victor vesely

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom