Hiánypótló téli nyaralós járatot indít a Wizz Air

Október 30-tól hetente három alkalommal indulnak a gépek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

Kairóba indít járatokat a fapados légitársaság, melyek hétfői, szerdai és pénteki napokon közlekednek majd a téli menetrend kezdetétől.

Érdemes tudni, hogy a gépek nem Kairó fő légikikötőjébe, hanem a város nyugati oldalán található, a nemzetközi forgalom előtt 2020-ban megnyitott Sphinx Nemzetközi Repülőtérre érkeznek majd, illetve onnan indulnak. A jegyek már foglalhatók a légitársaság oldalán 18 690 forinttól.

A 2023/24-es téli menetrendben az új járattal együtt már hetente összesen 13 járat közlekedik Budapest és Egyiptom között, ez egy irányba heti több mint 2400 ülőhelyet jelent.

Kairó két repülőtere mellett Gurdaka és Sarm es-Sejk érhető el a magyar fővárosból közvetlen járatokkal.

Ha már a téli utazáson gondolkodsz, eláruljuk, mit tud ilyenkor az Afrikától szinte karnyújtásnyira lévő Andalúzia.

(Forrás: Airportal, képek: Unsplash, Getty Images)

tél | Egyiptom | wizz air | menetrend | Kairó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom