Ezért fogsz mostantól inkább télen utazni nyár helyett

A tél az új nyár.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a tavaly nyári utazások kaotikusnak bizonyultak. Emlékezhetünk rá, hogy számos reptéren végtelen sorokkal kellett szembenéznünk, mivel a járványok okozta elbocsátások miatt a légitársaságok és a repülőterek személyzethiánnyal küszködtek és nem tudtak megbirkózni a nyári szabadságolási rohammal. Sokan a poggyászuk nélkül maradtak, a kiszemelt helyen pedig zsúfolt strandokkal és turistalátványosságokkal szembesültek.

Ha mindez nem lenne elég, 2022 nyarát természeti katasztrófák sorozata is jellemezte. Európa- és Észak-Amerika-szerte rekordméretű aszályok és hőhullámok pusztítottak, melyek több régióban is erdőtüzet okoztak.

Mindezek alapján egyértelműnek tűnik, hogy a nyári tripek egyre stresszesebbek, kellemetlenebbek és néha egyenesen veszélyesek, de akkor mégis miért időzítjük az utazást továbbra is a június és szeptember között túlfoglalt olcsó járatokra?

Már nem sokáig.

A nyaranta tapasztalt hőmérséklet-emelkedés azt jelenti, hogy az emberek egyre inkább a hidegebb hónapokban keresik majd a napfényt és igyekeznek elkerülni a főszezoni tömeget.

A TripAdvisor téli utazási indexe szerint globálisan az utazók több mint kétharmada tervezett pihenést erre a télre. "Ha megnézzük a december és február közötti időszakban leggyorsabban növekvő foglalási adatokat, akkor egyértelműen látható, hogy például a britek egyre nagyobb számban utaznak el Európából némi téli napsütés reményében" – mondja Skye Ferguson, a TripAdvisor szóvivője. "A tizenöt legnépszerűbb hely mindegyike több mint hétórás repülőútra van az Egyesült Királyságtól, a toplista élén szereplők közül kilencet Délkelet-Ázsia birtokol. Vietnam rendkívül kedvelt a brit utazók körében, akárcsak Malajzia, Thaiföld és a Fülöp-szigetek".

Télen viszont nemcsak messzire, hanem hosszabb időre is utaznak, ami adott esetben pénztárcakímélő is lehet. Ha sikerül például néhány hétre olcsó szállást találni valahol egy távoli tengerparton, akkor megspórolható az otthoni magas fűtésszámla.

Január első heteiben ráadásul a repjegyek ára is alacsony.

A tudatos utazók régóta kedvelik a tavaszi és őszi elő-, illetve utószezont, jellemzően március-áprilisban és szeptember-októberben kelnek útra. Úgy tűnik azonban, hogy a téli időszak egyre népszerűbbé válik azok körében is, akik jellemzően a nyarat preferálják.

Van még egy potenciális előnye az új trendnek, mégpedig segít a túlturistásodás elleni küzdelemben. A látogatók egyenletesebb év közbeni elosztása lehet az egyik módja az overturism okozta problémák kezelésének, valamint a helyi turizmus egész évben történő fellendítésének.

Mindannyian szeretjük a nyári kiruccanásokat, de a tavalyi katasztrofális szezon után itt az ideje, hogy feltegyük magunknak a kérdést: milyen áron?

Franciaország tengerentúli területén, a Bora Borát, Mooreát és Tahitit is magában foglaló Francia Polinézián nem jelent problémát a túlturistásodás, a régió mégis azt szeretné, ha nem lennének többen a látogatói, mint a helyi lakosai.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)

túlturistásodás | trend | napfény | új | tél

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom