Így változtatta meg a járvány a munkavégzésünket 2020-ban

Tavaly az elmúlt tíz év 2,9 százalékos átlagának háromszorosára, 8,6 százalékra nőtt a távmunkában vagy home office keretében dolgozók aránya Magyarországon – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A csúcsot 2020 májusa jelentette, amikor közel 760 ezer embert, a foglalkoztatottak tizenhét százalékát érintette ez a fajta munkavégzés, idén februárban pedig arányuk az egy évvel korábbinak csaknem ötszöröse volt.

Az internetkapcsolaton alapuló távmunkában vagy home office-ban dolgozók döntő többsége (hetvenhét százalék) felsőfokú végzettséggel rendelkezett, csaknem kétharmaduk a központi régiókban élt, Budapesten a foglalkoztatottak huszonegy százaléka dolgozott a múlt évben.

Ennek a foglalkoztatási formának a korábbiaknál nagyobb arányban, szélesebb körben való elterjedése vélhetően a jövő munkaerőpiaci folyamataira is hatással lesz – mutatnak rá a KSH legújabb elemzésében.

2020 tavaszán a Covid–19-járvány hatására bevezetett korlátozások több szempontból is befolyásolták a gazdaságot és a munkaerőpiacot. Az otthonról dolgozók jelentős része internetkapcsolaton távmunkában vagy home office keretében végezte munkáját. Számuk a járvány megjelenésekor ugrásszerűen megnőtt: a 2020 februárjáig még százezer körüli létszám márciusban több mint a háromszorosára duzzadt, majd májusban érte el a csúcsát.

Az idei év elején, a második hullám idején – de már a harmadik hullám fenyegetettségében – tovább nőtt a távmunkában dolgozók száma:

februárban 482 ezer munkavállalót, a foglalkoztatottak tizenegy százalékát érintette, csaknem ötször annyit, mint egy évvel korábban.

A távmunkában vagy home office-ban dolgozók között felülreprezentáltak a nők, a 25–44 évesek és a városban élők, továbbá a digitális oktatásra való áttérés miatt nagyobb arányban érintette azokat, akiknél több tizenöt éven aluli gyermek is élt a háztartásban.

Elsősorban a szellemi foglalkozásúak munkája végezhető távmunka vagy home office keretében, az így dolgozók aránya körükben 2019 és 2020 között 4,2 százalékról tizennyolc százalékra nőtt. Az átlagosnál nagyobb arányban éltek ezzel a lehetőséggel az ötven dolgozónál nagyobb telephelyek és az állami tulajdonú munkahelyek dolgozói (tíz, illetve tizenegy százalék).

Vukovich Gabriella, a KSH elnöke megállapította: a távmunka, illetve a home office elősegíti a gazdaság viszonylag zavartalan működését, másrészt csökkenti a társas érintkezések számát, ami a járvány visszaszorításában kiemelten fontos.

Tavaly tavasztól gyakorlatilag a mindennapok részévé vált az otthoni munka. A négy fal közé szorulva legtöbben saját dolgozósarkot alakítottak ki a lakásban, sokan a konyhából csináltak átmeneti irodát, míg akadnak olyanok is, akik lazábban állva (pontosabban ülve…) a dolgokhoz, kanapéról, netán ágyból püfölik a klaviatúrát. Így tarthatod meg az egyensúlyt a home office és a magánélet között.

(Fotók: MTI, fotók: Getty Images, Pixabay)

járvány | év | 2020 | munka | rekord

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom