Ezekben a városokban a legdrágább most az élet

Az első háromban két európait találni.

Az Economist Intelligence Unit (EIU) jelentése szerint három város holtversenyben osztozik a címen. Tavaly ilyenkor Szingapúr és Oszaka végzett az élen, idén Párizs, Zürich és Hongkong áll a dobogó tetején – az európaiak elsősorban az euró és a svájci frank megerősödésének köszönhetik előkelő helyezésüket.

A vizsgálat olyan tényezők alapján rangsorolta a városokat, mint például az élelmiszerek, a közlekedés, a ruházat és egyéb alapvető szolgáltatások árai, kiegészítve természetesen a lakhatás költségeivel, amelyet mostanság a világ minden pontján jelentősen befolyásolnak a devizaingadozások.

A két címvédő közül Szingapúr a negyedik helyen végzett, míg Oszaka az ötödik helyre esett vissza. Holtversenyben a hetedik helyen Koppenhága és New York áll, az első tízbe még Tel-Aviv és Los Angeles fért be.

Párizs leginkább magas lakhatási költségeinek köszönheti első helyét, ugyanakkor az alkohol, a közlekedés vagy éppen a dohányáru jóval olcsóbb ott, mint a legtöbb európai nagyvárosban. Koppenhágában elsősorban a közlekedéshez és a rekreációhoz köthető költségek, míg Tel-Avivban az autóvásárlás és a járműfenntartás miatt drága az élet.

Érdekesség, hogy a világjárvány erőteljesen érintett bizonyos vizsgált kategóriákat. Egyes országokban megnőttek a nagy keresletű termékek, például a számítógépek költségei, míg a kevésbé keresett dolgok – mondjuk a ruházati termékek – árai jelentősen megzuhantak. Az EIU arra számít, hogy ez a tendencia 2021-ig folytatódik.

Ez is érdekelhet:
Ezekben a városokban a legdrágább új életet kezdeni

New York némi meglepetésre csak hatodikként zárt.

(Forrás: Lonely Planet, fotók: Pixabay)

költség | idén | élet | hongkong | párizs | legdrégébb városok

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom