A moszkvai éjszakát az új Rolls-Royce Ghosttal hódítanánk meg

Oroszországban egyre népszerűbb a Rolls-Royce, ezért nem véletlen, hogy a patinás márka a moszkvai éjszakában mutatta meg a legújabb modelljét.

A Ghost a Rolls-Royce történetének legnagyobb számban eladott típusa, amely egy évtized után adta át a helyét az új generációnak. A márka kisebbik luxusautója pedig egyáltalán nem kicsi, a nyújtott változata 5,7 méter hosszú, és a Rolls-Royce már ehhez a modellhez is elérhetővé tette az elektromosan nyíló és csukódó ajtókat, valamint a csillagos égboltot mintázó tetőkárpitot.

Az elődjénél letisztultabb dizájn újdonsága a karosszériába simuló hűtőmaszk, amely ezúttal háttérvilágítást kapott, ezért éjszaka különleges látványt nyújt.

Bizonyára ezért is döntöttek úgy a Rolls-Royce-nál, hogy Moszkva fényeiben mutatják meg az új Ghostot, ahogy méltóságteljesen siklik az orosz utakon a 6,75 literes, 571 lóerős V12-es motorjával.

Moszkva télen

A Rolls-Royce kisfilmjében a Kreml és a moszkvai Nagyszínház is szerepet kapott, és az orosz főváros ennél jóval több látnivalót tartogat, amit a közvélekedéssel ellentétben a leghidegebb télen érdemes igazán meglátogatni. A Vörös téren idén is megnyitott a korcsolyapálya, utána a Wes Anderson-stílusú kávézóban érdemes felmelegedni.

 

rolls-royce | luxuslimuzin | luxusautó | rolls-royce ghost | moszkva

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom