Ez a szokás megmentheti az életed egy hosszú autóút során

Nem számít, hogy milyen az ember általános egészségi állapota, az orvosok nem győzik hangsúlyozni, hogy valamiről semmiképp sem szabad elfeledkeznie, ha hosszú ideig utazik.

Fiataloknak és időseknek, egészségeseknek és krónikus egészségügyi problémával küzdőknek egyaránt úgy kell tervezniük a négy órás vagy annál hosszabb utazásokat, hogy egy-két óránként kiszálljanak az autóból és megmozgassák a végtagjaikat.

Az órákon át tartó ülés ülés ugyanis megzavarhatja a vér áramlását a szervezetben, kiszáradáshoz vezethet, és hozzájárulhat a vérrögök kialakulásához. Ha pedig kialakultak, a vérrögök elterjedhetnek, és gyorsan életveszélyessé válhatnak.

A vérrög a test véráramlásának természetes irányával, felfelé áramlik, és akár tüdőembóliát is okozhat, amelynek fő tünetei közé tartozik a légszomj, a mellkasi fájdalom, a szédülés, a köhögés és a hátfájás.

A szünetek mellett tehát kulcsfontosságú az is, hogy figyeljük a testünk jelzéseit, és vegyük komolyan a panaszokat. A vérrögök kialakulásának kockázata ráadásul nem szűnik meg abban a pillanatban, amikor az utazás véget ér, hanem még körülbelül egy hétig fennáll.

A legjobb, ha körülbelül óránként ki tudunk szállni az autóból, hogy tegyünk egy rövid sétát.

Szintén fontos, hogy elég vizet igyunk, (ami egyébként a gyakoribb szünetekre is rákényszerít), mert a dehidratációval szintén a vérrögöket kockáztatjuk.

Érdemes lehet kompressziós zoknit vagy harisnyát viselni, ami támogatja a véráramlást az alsó lábszárban, ezen kívül viszont viseljünk laza ruházatot, mivel a szűk darabok tovább ronthatják a vérkeringést az egész testben.

Hasonló szabályokra kell odafigyelnünk egy hosszú repülőúton is, ezt az öt dolgot pedig egy orvos szerint minden utazás előtt meg kell tennünk az egészségünkért.

(Forrás: Huffington Post, képek: Getty Images)

orvos | road trip | szünet | egészség | autó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom